Kezdőlap Pénzvilág A vártnál jobban sikerült az OTP harmadik negyedéve
No menu items!

A vártnál jobban sikerült az OTP harmadik negyedéve

Fotó: Bigstock

Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet: 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján publikálta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentését, amely alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye a harmadik negyedévben 188,3 milliárd forint volt, 16 százalékkal nagyobb az előző negyedévinél, és 48 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél.

A magyar egység eredménye 48,9 milliárd forintot tett ki július-szeptemberben, ami negyedéves alapon 35 százalékkal, éves alapon pedig 18 százalékkal kisebb; az első kilenc hónapra a hazai adat 217,8 milliárd forint, ami 30 százalékos növekedésnek felel meg éves alapon.

Az elemzők a bank által készített konszenzus szerint éves összevetésben 23 százalékkal nagyobb, 147,3 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt vártak.

A csoport konszolidált adózás utáni eredménye az első kilenc hónapban 231,8 milliárd forint, az egy évvel korábbinál 31 százalékkal kisebb, a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 439,1 milliárd, 18 százalékkal magasabb volt.

A kilenchavi adózás utáni eredményt a jellemzően nagy negatív egyedi tételeken – például magyarországi különadók, orosz goodwill leírás – túl döntően a kockázati költségek, illetve a továbbra is dinamikus üzleti aktivitásnak köszönhetően növekvő alapbanki bevételek alakították – írták.

A jelentés szerint az első kilenc hónapban 207,2 milliárd forintnyi korrekciós tétel terhelte a számviteli eredményt adózás után, amiből 86,0 milliárd forint a harmadik negyedévben jelentkezett.

Az év első kilenc hónapjában a bankcsoport az előző évinél 33 százalékkal nagyobb, 645,3 milliárd forintnyi konszolidált működési eredményt ért el. A bevételek összességében számottevően, 27 százalékkal 1205,4 milliárd forintra nőttek éves szinten, közben a működési kiadások is jelentősen, 20 százalékkal 560,0 milliárdra nőttek.

A bank mérlegfőösszege 34 022,4 milliárd forintra emelkedett szeptember végére, negyedéves szinten 10 százalékkal, éves szinten 30 százalékkal bővült.

Az ügyfélhitelek nettó értéke 5 százalékos negyedéves, 15 százalékos éves növekedés mellett 19 479,8 milliárd forintot tett ki, az ügyfélbetétek pedig 5, illetve 17 százalékos növekedés mellett 25 814,5 milliárd forinton álltak – mindkét esetben árfolyamszűrten – a harmadik negyedév végén. A csoport nettó hitel/betét mutatója gyakorlatilag stagnált, 76 százalék volt az első kilenc hónapban.

A bankcsoport saját tőkéje 25 814,5 milliárd forintot tett ki a negyedév végén, ami 9 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, 28 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A jelentésből kiderül, hogy idén a harmadik negyedévben a román pénzintézet kivételével valamennyi leánybank nyereséges volt és több egységnél – bolgár, horvát, szerb, szlovén montenegrói, albán – az első kilenc havi teljesítmény már elérte, sőt meghaladta a tavalyi évi teljes profit nagyságát. A negyedévben a legdinamikusabb hitelbővülés a horvát leánybanknál volt 10 százalékkal, amit a magyarországi OTP követ 7 százalékkal.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A szerdai zárásra a részvények ára 0,02 százalékkal, 9980 forintra erősödött, 8,9 milliárd forintot tett ki. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 18 690 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyenes városlátogatás a tajpeji útmegszakításhoz

Több évi szünetet követően a Tajvani Turisztikai Hivatal ismét félnapos ingyenes városnézést kínál a tranzitutasoknak, hogy ezzel is kedvet csináljon a külföldi turistáknak egy hosszabb tartózkodására - közölte a tajvani China Airlines (CI).

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.