Hirdetés
Kezdőlap Hírek A Volánbusz eddigi elnöke lesz a MÁV új vezérigazgatója
No menu items!

A Volánbusz eddigi elnöke lesz a MÁV új vezérigazgatója

Pafféri Zoltán. Fotó: Hungrail

Pafféri Zoltán, a Volánbusz eddigi elnök-vezérigazgatója a MÁV-Volán-csoport élén, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként folytatja munkáját június 16-ától – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.

A közlemény szerint a szakember korábban csaknem 10 évet dolgozott a vasúti szektorban, a MÁV Vezérigazgatóságán, a MÁV és a GYSEV igazgatósági tagjaként, majd vezette a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakasza megépítésére létrehozott projektcéget. Helyettes államtitkárként az állami vállalatokért, köztük a nemzeti vasúttársaságért is felelt. 2020 ősze óta volt a Volánbusz első embere, feladatait a buszos cég élén átmenetileg megbízott elnök-vezérigazgató veszi át.

Kiemelték, Pafféri Zoltán állami és cégvezetőként is jelentős szerepet vállalt az összesen 57 ezer munkavállalót foglalkoztató országos közlekedési szolgáltatók integrációjában. Vezényletével érezhetően felgyorsult a Volánbusz flottájának megújítása. A megkezdett beszerzések eredményeként 2022 végéig a járműpark majdnem felét fiatalabb, korszerűbb buszok váltják fel. A teljes állomány korábban rohamos elöregedése megfordult, az előzőleg 13 év fölé nőtt átlagéletkor még idén 8 évre csökkenhet.

A kormány az újonnan életre hívott Nemzeti Közlekedési Központ közreműködésével egységes, vonzó és versenyképes kínálat biztosítására törekszik a magyarországi közösségi közlekedésben.

A Technológiai és Ipari Minisztérium minőségi, ügyfélközpontú, hatékony, elérhető árú és környezetbarát szolgáltatásokkal győzne meg még több utast a vonatozás, buszozás előnyeiről. A tárca a magyarországi gyártókapacitások, az önellátási és exportképességek megerősítésének igényét fokozottan érvényesíti a közlekedők kényelmét és a teremtett környezet védelmét szolgáló járműbeszerzésekben. A minisztérium e célok valóra váltásában számít a kormányzati jártassággal és vállalati tapasztalatokkal egyaránt rendelkező Pafféri Zoltán munkájára a nemzeti vasúttársaság élén – olvasható a TIM közleményében.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.