Kezdőlap Gazdaság Adó 2020: megszűnik az eva, csökken a kiva kulcsa
No menu items!

Adó 2020: megszűnik az eva, csökken a kiva kulcsa

2020. január 1-jén az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszűnik, a kisvállalati adó (kiva) mértéke pedig csökken – mondta Izer Norbert adóügyi államtitkár.

A Magyar Nemzetnek adott interjúban az államtitkár elmondta, hogy már majdnem 350 ezren katáznak, kétszer annyian, mint 2016 decemberében. Kivával jelenleg negyvenezren adóznak, míg 2016 végén még csupán 6500 vállalkozás választotta ezt a lehetőséget.

Izer Norbert

Izer Norbert kijelentette: “Magyarországon a társasági adó mértéke nagyon alacsony, kilenc százalék, a kata és a kiva azonban még ennél is kedvezőbb lehetőséget kínál arra, hogy
a kisebb vállalkozások letudják adóügyi kötelezettségüket.

Hozzátette: az idő igazolta, hogy a hazai gazdasági szereplők az egyszerű és alacsony mértékű adókat minden további nélkül befizetik. Lassacskán a magyar vállalkozói szféra negyven százaléka a két kedvezményes adónem valamelyikét használja.

Emlékeztetett arra, hogy a kivára vonatkozó szabályok januárban megváltoznak. A kisvállalkozásokat segítő lépésként 2020. január elsejével a mostani 13 százalékról 12 százalékra csökken az adó mértéke. A módosítás ötmilliárd forintot hagyhat az érintett vállalkozásoknál, és a beruházó, több alkalmazottat foglalkoztató kkv-knak mindenképpen érdemes elgondolkodniuk a váltáson.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatást küld majd azoknak a cégeknek, amelyek több mint 10 százaléknyi adóterhet spórolnának meg, ha a kivára váltanának – jelentette be Izer Norbert.

Tájékoztató kampány kezdődik az evásoknak is. Az eva ugyanis január elsején megszűnik, nagyjából hatvan adófajta egyharmadával egyetemben. A lépést az indokolja, hogy az evások tábora látványosan apad: a rekordévben, 2006-ban több mint 99 ezer evás volt az országban, idén tavasszal már 19 ezer tagot sem számlált az adónem tábora.

A kampány során információkkal látják el az érintetteket arról, milyen megoldások közül választhatnak, és kitérnek arra is, hogy ha az evások nem tesznek semmit, januártól automatikusan az általános szabályok szerint adóznak majd.

Egy harmadik tájékoztató kampány a katásokat célozza, és arról esik szó benne, hogy érdemes megfontolni a magasabb összegű tételes adó megfizetését, mert az hosszabb szolgálati időt és magasabb összegű nyugdíjat garantál – mondta el Izer Norbert.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A Galleri-tesz egy újabb remény lehet a daganatos betegeknek

A Galleri-teszt, vagyis a rák több mint 50 formájának kimutatására szolgáló vérvizsgálat segíthet a diagnózis felgyorsításában és a betegek kezelésének gyorsabb megkezdésében - állítja egy új tanulmány.

31 milliárdosnak van több pénze, mint amennyi az USA kormányának készpénzállománya

Az amerikai államkincstár készpénzállománya veszélyesen alacsony szintre süllyedt, mivel Washingtonban még mindig nem tudtak megegyezni az adósságplafon emeléséről. A Bloomberg Billionaires Index szerint a világ 31 leggazdagabb emberének mind magasabb a vagyona, mint amekkora az amerikai kormány készpénzállománya jelenleg.

Hírek

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.