Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. Fél év alatt az éves hiányterv 91,7 százaléka teljesült
No menu items!

Államháztartás. Fél év alatt az éves hiányterv 91,7 százaléka teljesült

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 2892,3 milliárd forintos hiánnyal zárta az első félévet – közölte a Pénzügyminisztérium.

Június végéig a központi költségvetés 3040,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 26,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 175,2 milliárd forintos többletet értek el.

A május végéig felhalmozott 2737,0 milliárd forintos deficitet figyelembe véve a június havi hiány 155,3 milliárd forint volt, alig 40 százaléka az egy évvel korábbinak.

Az idei évre jóváhagyott 3152,7 milliárd forintos deficit 91,7 százaléka teljesült az első fél évben.

Június végéig az előző év azonos időszakához képest 13,5 százalékkal nőttek az adó- és járulékbevételek – hangsúlyozta a minisztérium tájékoztatója.

A költségvetés kiadásai közül kiemelték, hogy júniusban is meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek. Nyugellátásokra 2360,6 milliárd forintot, gyógyító-megelőző ellátásra 1073,9 milliárd forintot fordított a kormány az első fél évben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Navracsics: Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb állama közé kerülhet

Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb állama közé kerülhet - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, az Országházban.

Az orosz oligarcha szellemjachtja kijátszotta a szankciókat

Rejtélyes módon tűnt el az olaszországi Szardínia szigetének egyik kikötőjéből a nyáron egy orosz oligarcha tulajdonában lévő luxusjacht, amelyet az uniós szankciók értelmében lefoglaltak.

Balaton-felvidéki borász lett az év bortermelője

A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon 2022 díját Figula Mihály kapta.

Minimálbér 2023: a kormány a járulékcsökkentések terén “elment a falig”

A partnerség jegyében, konstruktívan folytatódtak a jövő évi minimálbérről szóló egyeztetések - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Hírek

Az orosz oligarcha szellemjachtja kijátszotta a szankciókat

Rejtélyes módon tűnt el az olaszországi Szardínia szigetének egyik kikötőjéből a nyáron egy orosz oligarcha tulajdonában lévő luxusjacht, amelyet az uniós szankciók értelmében lefoglaltak.

Elon Musk miatt kivonulhat a Twitterről a német kancellár

Miután Elon Musk felvásárolta a Twittert, a dolgok a fejük tetejére álltak. Ezt a német kancellári hivatal is aggodalommal figyeli, Olaf Scholz kancellár pedig a Twitterről való kivonulását fontolgatja.

Januártól határellenőrzés nélkül utazhatunk Horvátországba

Megszűnik a határellenőrzés Magyarország és Horvátország 344 kilométer hosszú határszakaszán január elsejétől, miután az európai uniós tagállamok belügyminiszteri tanácsa jóváhagyta Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Katar nem annyit fog a foci-vb-n, mint gondolta

Katar alig több mint 765 ezer látogatót fogadott a labdarúgó-világbajnokság első két hetében, ami elmarad a várakozásoktól, mivel az ország 1,2 millió látogatóra számított az egy hónapos rendezvény alatt - derül ki a Reuters birtokába jutott szervezői jelentésből.

Az Aeroexpress már idén elindítja a Budapest-Kolozsvár járatait

Az Aeroexpress Regional a tervezett jövő márciushoz képest korábban, már december 16-tól elindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait a nagy érdeklődésre tekintettel.

Árstop után: máris csökken az üzemanyagok ára

Péntektől változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a Mol ugyanis csökkenti a nagykereskedelmi árakat. A benzin literje várhatóan bruttó 8 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 5 forinttal kerül majd kevesebbe.

Jogerősen 3 év 6 hónap börtönre ítélték Lagzi Lajcsit

Jogerősen 3,5 év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt.

Kinevezték az új iparpolitikáért felelős államtitkárt

Novák Katalin köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december 7-i hatállyal államtitkárrá nevezte ki Fábián Gergelyt, aki a gazdaságfejlesztési miniszter irányításával az iparpolitikáért fog felelni.

Gazdaság

Drágult a kötelező biztosítás

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben. A biztosítói kárkifizetések 12 százalékkal nőttek a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és a pénzromlás hatásaként - jelentette a Magyar Nemzeti Bank.

Fitch: nehezebb évre számíthatnak a magyar bankok 2023-ban

Romló kilátásokkal, de jórészt stabil osztályzatokkal kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak bankrendszerei. A magyar bankok 2023-ban az ideinél nehezebb makrogazdasági környezetre számíthatnak - áll a Fitch Ratings éves szektorelemzésében.

A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ Felelős Banki Irányelvek kezdeményezéséhez

A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ által létrehozott globális együttműködéshez, és a hazai bankok közül az elsők között írta alá a Felelős Banki Irányelveket. A nemzetközi összefogás célja, hogy megkönnyítse a pénzügyi szektor közeledését a fenntarthatóság felé - közölte a bankcsoport, hozzátéve: ezzel az elhatározásával szeretnének újabb lépést tenni a felelős és zöld működés irányába.

Egyhangúlag maradt a jegybanki alapkamat

Ellenszavazat nélkül határozott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az alapkamat szinten tartásáról a november 22-i kamatdöntő ülésen - olvasható az MNB honlapján közölt rövidített jegyzőkönyvben.   
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom