Kezdőlap Gazdaság Államháztartás. Tizenegy hónap alatt 3300 milliárd hiány
No menu items!

Államháztartás. Tizenegy hónap alatt 3300 milliárd hiány

Az államháztartás központi alrendszere novemberben 693,9 milliárd forintos, az év első tizenegy hónapjában pedig 3298,1 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium.

A tárca bejelentette azt is, hogy a kormány 2021-re új, a GDP 6,5 százalékának megfelelő hiánycélt tűzött ki a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedésekre tekintettel.

Az idei évre tervezett hiány a GDP-arányában 8-9 százalékra várható.

Január-novemberben a központi költségvetés 2778,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 572,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 53,0 milliárd forintos többletet értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 766,3 milliárd forintot tett ki.

Novemberben 22,1 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így a tizenegy havi uniós bevétel összesen 1019,4 milliárd forintot tett ki, ugyanakkor az uniós kiadások meghaladták az 1804,5 milliárd forintot.

A múlt hónap végéig 599,4 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések.

A PM a fontosabb kiadási tételek között kiemelte egyebek mellett a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra fordított 179,6 milliárd forintot, és a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból felhasznált 202,0 milliárd forintot. A kiemelt közúti projektekre 200,2 milliárd forintot a közúthálózat fenntartására és működtetésére 84,7 milliárd forintot, a Falusi Útalapból 82,0 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés. A Magyar Falu Program alprogramjainak támogatására 61,8 milliárd forint, a Beruházás ösztönzési célelőirányzatból 58,3 milliárd forintot fordítottak.

Novemberben fizették ki a nyugellátások és egyes más ellátások 1,2 százalékos kiegészítését, amelyre közel 47 milliárd forint állt rendelkezésre – írta a PM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Először adtuk át az üzleti élet kiválóságainak AzÜzlet üzleti díjait

AzÜzlet portálunk idén először – ugyanakkor hagyományteremtő céllal –...

Jelentős lakossági energiatárolós támogatási program indul: 2,5 millió forintos állami hozzájárulás 10 kW-os tárolókra

Az A1 Solar Kft. álláspontja szerint a lakossági energiatárolás elterjedése nemcsak a háztartások energiafüggetlenségét erősíti, hanem a villamosenergia-hálózat tehermentesítéséhez és Magyarország fenntarthatósági céljaihoz is érdemben hozzájárul.

Karácsonyi időszak a budapesti fürdőkben, változások az új évben

2025 december 19. és 2026. január 6. között a Széchenyi és a Rudas fürdő ünnepi nyitvatartással üzemel, a Rudas fürdőben csak társas fürdőzés van ezeken a napokon. A többi fővárosi fenntartású fürdőben hétvégi nyitvatartás és jegyárak lesznek érvényben.

Széles kínálatból válogathatnak a szaloncukrot vásárlók

A nagy áruházláncokban kapható márkák mellett erős a kereslet a jellemzően kis mennyiségben cukrászdákban vagy kézműves kisüzemekben készült termékek iránt is, amelyek jellemzően nem is kerülnek kiskereskedelmi forgalomba.
Hirdetés

Hírek

Jelentős lakossági energiatárolós támogatási program indul: 2,5 millió forintos állami hozzájárulás 10 kW-os tárolókra

Az A1 Solar Kft. álláspontja szerint a lakossági energiatárolás elterjedése nemcsak a háztartások energiafüggetlenségét erősíti, hanem a villamosenergia-hálózat tehermentesítéséhez és Magyarország fenntarthatósági céljaihoz is érdemben hozzájárul.

Karácsonyi időszak a budapesti fürdőkben, változások az új évben

2025 december 19. és 2026. január 6. között a Széchenyi és a Rudas fürdő ünnepi nyitvatartással üzemel, a Rudas fürdőben csak társas fürdőzés van ezeken a napokon. A többi fővárosi fenntartású fürdőben hétvégi nyitvatartás és jegyárak lesznek érvényben.

NGM: 5 százalék alatt maradhat a költségvetési hiány jövőre is

A költségvetés 2026. évi nettó finanszírozási igénye 5445 milliárd forint, amelyet ugyanekkora nettó kibocsátás finanszíroz.

A Pegasus veszi meg a Smartwings-csoportot

A Pegasus Airlines megállapodott a Smartwings és a hozzá tartozó Czech Airlines felvásárlásáról – jelentette be rövid közlésében a török légitársaság. A stratégiai befektetéstől a Pegasus az európai jelenlétének erősítését várja.

Kamatot csökkentett a Fed

A bizottság úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Érkezik az okoskedvezmény, péntektől 15 százalék árkedvezmény jár a MÁVPlusz applikációban vásárolt jegy után

A kedvezmény kizárólag az új MÁVPlusz applikációban érhető el.

Elfogadta a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt az Országgyűlés

A 14. havi nyugdíj - a 13. havi nyugdíjjal megegyező módon - annak a nyugdíjasnak jár, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév februárjára részesült az ellátásban.

BM: a rendészeti szervek a mai nappal átveszik a javítóintézetek irányítását és felügyeletét

A rendőrség folyamatos bűnmegelőzési jelenlétet biztosít a javítóintézetekben. A rendelet azonnal, szerdán 11 órakor lép hatályb
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.