Kezdőlap Gazdaság Államháztartás: több mint 4750 milliárd volt a hiány tavaly
No menu items!

Államháztartás: több mint 4750 milliárd volt a hiány tavaly

Illusztráció: Bigstock

Az orosz-ukrán háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciós válaszok alapjaiban írták át a tavalyi év gazdasági folyamatait. A kormány a kialakult válságban is folytatta 2022-ben a munkahelyek védelmére és a családok erősítésére épülő gazdaságpolitikát – közölte a Pénzügyminisztérium.

A közlemény szerint ennek köszönhető, hogy a szankciós válság ellenére a gazdaság teljesítménye éves szinten 4 százalék felett növekedhetett, a foglalkoztatottak száma 4,7 millió fölé emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék alatti. A rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar emberek továbbra is a legalacsonyabb energiaárakat fizetik egész Európában.

Az ország biztonságát és energiaellátását megalapozó intézkedések következtében a költségvetés 4753,4 milliárd forintos hiánnyal zárt 2022 végén.

Az államháztartás központi alrendszerének decemberi pénzforgalmi hiánya 1287,0 milliárd forintot tett ki, így az éves hiány 4753,4 milliárd forint volt 2022-ben. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 4611,5 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 263,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 405,8 milliárd forintos hiányt mutattak.

A tavalyi évben – és 2023-ban is – kiemelten fontos feladat volt a nyugdíjasok védelme, melynek érdekében számos intézkedést hozott a kormány: többek között kifizette a teljes 13. havi nyugdíjat, valamint kiegészítő nyugdíjemelésekről és a nyugdíjprémium kifizetéséről is gondoskodott. Így 2022-ben nyugellátásokra 4791,5 milliárd forintot fordított.

Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is: ezek mértéke 2203,2 milliárd forintban teljesült 2022-ben.

A központi alrendszer bevételei szempontjából kiemelendő, hogy a 2022. évi 29 786,1 milliárd forint összegű bevételek az előző év azonos időszakához képest 4684,2 milliárd forinttal, 18,7 százalékkal magasabb összegben alakultak.

2022-ben az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya várhatóan a tervezetteknek megfelelően, a GDP 4,9 százalékán alakult, a különleges földgázkészlet-felhalmozást is számítva pedig a hiány 6,1 százalékon teljesülhetett. Az államadósság a vártnál erőteljesebben csökkenhetett, a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 73,5 százalékra javult a 2021. évi 76,8 százalékról.

A kormány 2023-ban is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását; az idei évre tovább csökkenő államadóssággal és 3,9 százalékos hiánnyal számol – írta gyorstájékoztatójában a PM.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH – az ipari termelés decemberi részletes adatai

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent.

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatcsökkentésről januárban

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa januári ülésén az alapkamat szinten tartása mellett a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.