Kezdőlap Gazdaság Alstom-ügy, nyolcmilliárdos vesztegetés - újabb vádlottal
No menu items!

Alstom-ügy, nyolcmilliárdos vesztegetés – újabb vádlottal

Alstom-vesztegetési ügyben egy újabb személy ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, akinek a monogramját sem hozta nyilvánosságra a hatóság. A leírásból azonban sejteni lehet, hogy kiről van szó.

A Központi Nyomozó Főügyészség metrókocsik szállítási szerződéseivel kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt folytatott nyomozást, amelynek eredményeként áprilisban vesztegetés miatt vádat emelt négy ember ellen, két gyanúsított esetében pedig elkülönítette és felfüggesztette az eljárást.

Nyolc milliárd vesztegetési pénz árán köttetett meg a szerződés?

Az egyikük elleni eljárást júliusban folytatták, kedden pedig bűnsegédként elkövetett, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés miatt vádat emeltek ellene, és indítványozták, hogy ügyét a bíróság egyesítse a korábbi vádemelés alapján indult alapüggyel – tette hozzá.

Az új vádlott a vesztegetés forrását fiktív tanácsadói szerződésekkel biztosító ügyletbe bevont gazdasági társaság tulajdonosa és tényleges irányítója, aki az így megszerzett vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre.

A négy megvádolt ember egyike, a francia Alstom cég vezető tisztségviselője – a BKV M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban – az eredményt befolyásolni képes ismeretlen embert vagy embereket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg, hogy a tendert az Alstom vezette konzorcium nyerje meg.

A jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez – az Alstom pénzügyi forrásából – három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót (2,8 milliárd forintot) fizettek ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Hírek

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett

Megtorpant tavaly az építési kedv és idén se változott a helyzet

Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Nézzük át az adóbevallási tervezetét!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, amit érdemes átnézni, mert lehet vele teendő.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.