Kezdőlap Világgazdaság Amerika. A szupergazdagok nem, vagy alig fizetnek adót
No menu items!

Amerika. A szupergazdagok nem, vagy alig fizetnek adót

Volt olyan év, amikor az amerikai szupergazdagok közül egyesek – köztük Jeff Bezos, az Amazon alapítója, Elon Musk, a Tesla alapítója, Michael Bloomberg volt New York-i polgármester, vagy Carl Icahn és Soros György milliárdos befektetők – nem fizettek jövedelemadót – adta hírül a ProPublica nevű amerikai oknyomozó portál.

Az internetes oldal az amerikai adóhivatal (IRS) elmúlt 15 év adataihoz jutott hozzá, amelyek tartalmazzák a leggazdagabb amerikaiak ezreinek adóbevallásait is. A portál névtelen forrásból kapta az információkat és kiemelte, hogy nem is ismeri a forrás kilétét és nem kérte a kapott információkat.

Az IRS nyilvántartásai azt mutatják, hogy a leggazdagabbak – tökéletesen legálisan – fizethetnek olyan kevés jövedelemadót, amely csak a töredéke azoknak a százmillióknak, ha nem milliárdoknak, amellyel a vagyonuk nő évente” – fogalmazott a ProPublica.

Tökéletes legális adózási stratégiák” alkalmazásával képesek a nullára, vagy ahhoz közeli szintre csökkenteni az adóterhüket – tette hozzá a portál.

Jesse Eisinger, a ProPublica egyik szerkesztője egy szerdai rádiós interjúban úgy fogalmazott: “teljesen megdöbbentünk, hogy akár zéró adót is fizethetsz, ha multimilliárdos vagy“. Hozzátette, hogy a szupergazdagok teljesen jogszerűen csökkenthetik a befizetendő jövedelemadójukat.

Az oknyomozó portál, felhasználva a Forbes magazin által gyűjtött adatokat is, megállapította, hogy a 25 leggazdagabb amerikai vagyona 2014 és 2018 között összesen 401 milliárd dollárral nőtt, és ebben az időszakban ugyanez a 25 ember összesen csak 13,6 milliárd dollár jövedelemadót fizetett be.

Jeff Bezos és Elon Musk

A beszámoló szerint Jeff Bezos – akit a Forbes jelenleg a világ leggazdagabb embereként tart számon – 2007-ben és 2011-ben nem fizetett jövedelemadót. 2014 és 2018 között az üzletember 4,22 milliárd dolláros jövedelemről számolt be, és 973 millió dollár adót fizetett. Vagyona mindeközben 99 milliárd dollárral nőtt.

Elon Musk, aki jelenleg a világ második leggazdagabb embere, 2018-ban nem fizetett jövedelemadót. A Tesla alapítója 2014 és 2018 között összesen 1,52 milliárd dollár jövedelmet vallott be és 455 millió dollár adót fizetett be. Vagyona ebben az időszakban 13,9 milliárd dollárral nőtt – áll a portál jelentésében.

A ProPublica beszámolója szerint “Bezos személyi és vállalati képviselői is visszautasították az üggyel kapcsolatos kérdéseket“. Musk szintén nem válaszolt a portál megkeresésére. A jelentésükben szereplő többi milliárdostól pedig azt a választ kapták, hogy befizették az összes kötelező adót.

A portál által említett milliárdosok között szerepel Soros György magyar származású amerikai üzletember is, aki a beszámoló szerint az elmúlt években minimális mértékű jövedelemadót fizetett. Soros közleményben reagált a ProPublica megkeresésére, és kijelentette, hogy néhány éve a beruházásai veszteségei miatt nem kell jövedelemadót fizetnie. Írásában kiemelte, hogy régóta támogatja azt a törekvést, miszerint az Egyesült Államok leggazdagabb embereinek több adót kellene fizetniük.

Joe Biden amerikai elnök már elnöki kampánya során is számos javaslatot tett a vállalkozások és a magas jövedelemmel rendelkező amerikaiak adójának emelésére. Ilyen volt például a társasági adó mértékének 21-ről 28 százalékra emelése, illetve a legmagasabb keresetűek egyéni adókulcsának 37-ről 39,6 százalékra emelése. Az elnök március közepén jelentette be, hogy adóemelésre számíthatnak azok a gazdagabb amerikaiak, akik többet keresnek évi 400 ezer dollárnál.

Biden az ABC News adásában akkor úgy fogalmazott: az érintettek “kisebb vagy jelentősebb” adóemelésre számíthatnak.

A szenátus pénzügyi bizottságának meghallgatásán Ron Wyden, Oregon állam demokrata szenátora, aki egyben a bizottság elnöke is, azt mondta: a ProPublica jelentése megállapította, hogy “az ország leggazdagabbjai, akik a világjárvány idején hatalmas haszonra tettek szert, nem fizették be (az adójuk) méltányos részét“. Wyden ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az IRS-nek vizsgálatot kell indítania azzal kapcsolatban, hogy az adatok hogyan kerülhettek nyilvánosságra.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője közölte: “bizalmas kormányzati információk bárminemű felhatalmazás nélküli nyilvánosságra hozatala törvénytelen“.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
Hirdetés

Hírek

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.