Kezdőlap Világgazdaság Amerikai költségvetés: magas az első kéthavi hiány
No menu items!

Amerikai költségvetés: magas az első kéthavi hiány

Az amerikai költségvetés novemberi hiánya jóval elmaradt az egy évvel korábbitól, ugyanakkor a folyó költségvetési év első két hónapjában a deficit a negyedével nőtt éves összevetésben.

A pénzügyminisztérium adatai szerint a folyó költségvetési év második hónapjában, novemberben a deficit 145 milliárd 266 millió dollár volt, 30,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Novemberben a költségvetés bevétele 2,5 százalékkal, 219 milliárd 553 millió dollárra mérséklődött, az egy évvel korábbi 225 milliárd 185 millió dollárról, miközben a kiadása 15,9 százalékkal, 434 milliárd 24 millió dollárról 364 milliárd 819 millió dollárra esett.

Az októberrel kezdődött folyó költségvetési év első két hónapjában a hiány 429 milliárd 337 millió dollár volt, 25,1 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

A bevétel 2,9 százalékkal, 457 milliárd 251 millió dollárra csökkent, miközben az egészségügyi kiadások és a munkanélküli segélyösszegek növekedése miatt a büdzsé kiadása 8,9 százalékkal, 886 milliárd 587 millió dollárra nőtt.

A jelentős, kéthavi hiány úgy jött ki, hogy a költségvetési év első hónapjában, októberben a deficit 284,1 milliárd dollár volt, kétszerese az egy évvel korábbinak. Ennél nagyobb októberi deficitet 2009 óta nem mértek, akkor a hiány 176 milliárd dollárt tett ki.

Idén októberben a kiadás éves összevetésben 37,3 százalékkal, 521,8 milliárd dollárra emelkedett, a bevétel ugyanakkor 3,2 százalékkal, 237,7 milliárd dollárra csökkent. Az októberi bevételcsökkenést a munkájukat elvesztők személyi jövedelemadójának 14 milliárd dolláros kiesése okozta.

A szeptember végével záródott költségvetési évben a hiány 3132 milliárd dollár volt, több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak.

Az amerikai költségvetés hiánya ezzel már az ötödik egymást követő évben emelkedett.

A költségvetés hiánya a hazai össztermék (GDP) 15,2 százaléka volt, ami a második világháború vége óta a legnagyobb, és jócskán felülmúlta az egy évvel korábbi 4,6 százalékos deficitet.

A minisztérium kimutatása szerint miközben a szeptember végével záródott költségvetési év első fél évében a hiány mindössze 8 százalékkal (52 milliárd dollárral) nőtt a megelőző év azonos időszakához képest,

addig a második fél évben a deficit 715 százalékkal (2100 milliárd dollárral) emelkedett.

A költségvetési hiány ilyen látványos emelkedését elsősorban a koronavírus-járvány miatt válságba került gazdaság jelentős állami támogatása okozta, illetve az, hogy a pandémia következtében visszaesett a költségvetés bevétele.

A szeptember végével záródott egy évben a költségvetés bevétele 1,2 százalékkal, 3420 milliárd dollárra csökkent, miközben a kiadása 47,3 százalékkal rekordszintre, 6552 milliárd dollárra ugrott.

Legutóbb 2001-ben zárt aktívummal az amerikai költségvetés, a legnagyobb hiány pedig 1943-ban volt, a GDP 27 százaléka.

Szeptember végén az amerikai államadósság a GDP 102 százaléka volt, több mint 70 éve először haladta meg a gazdaság teljesítményét.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.