Kezdőlap Gazdaság ÁSZ: kihívás lesz a fenntartható növekedés megvalósítása
No menu items!

ÁSZ: kihívás lesz a fenntartható növekedés megvalósítása

Továbbra is fennmaradt az intenzív gazdasági növekedés, a 2022-es évről eddig rendelkezésre álló adatok alapján a gazdasági folyamatok jellemzően kedvezően alakultak. Az idén alapvető kihívást jelent a fenntartható gazdasági növekedés megvalósítása – áll az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében.

Az idén a költségvetési politika számára egyaránt kiemelt szerepe lesz a fenntartható gazdasági növekedés biztosításának, valamint a pénzügyi sérülékenység további csökkentésének – hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék.

Emlékeztetnek rá, a 2021-ben elért 7,1 százalékos gazdasági növekedés az előzetes becslések alapján az Európai Unió tagországaihoz képest is jelentős mértékű volt.

Az idén a gazdasági növekedést meghatározó területeken jellemzően kedvező folyamatok láthatók. A GDP volumene az első negyedévében 8,2 százalékkal nőtt. Az ipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom volumene tovább bővült, illetve javultak a foglalkoztatottsági mutatók. A kiskereskedelmi forgalom volumenének folyamatos növekedése azt jelzi, hogy a lakosság fogyasztási kereslete bővül a rendelkezésre álló pénzügyi források révén. Ebben meghatározó szerepet játszanak a lakosság jövedelmét növelő kormányzati intézkedések – írták.

Az év további részében a gazdasági növekedést várhatóan támogatja a belső kereslet stabilan magas szintje – tették hozzá.

A külkereskedelmi termékforgalom egyenlege ugyan negatív értéket mutatott az első három hónapjában, de kedvező folyamatot jelent az export folyamatosan magas növekedési üteme. A 2022. évben, hasonlóan az előző év második félévéhez, alapvető kockázatot jelent az infláció növekedése, valamint a negatív világgazdasági kockázatok alakulása. E kockázatokat tovább erősítette az orosz-ukrán konfliktus – áll a közleményben.

Az első három hónapban az államháztartás központi alrendszerének bevétele és kiadása is meghaladta a költségvetési törvényben meghatározott előirányzat időarányos értékét. A bevételek esetén meghatározó jelentőségű, hogy az áfa-bevételek teljesülése az I. negyedévben az időarányos értéket 123,9 milliárd forinttal meghaladta. A kiadások időarányos értéket meghaladó teljesülésében szerepet játszott az uniós programok bevételeinek és kiadásainak különbségéből adódó megelőlegezés (983,5 milliárd forint értékben), valamint egyedi tényezők, mint például a 13. havi nyugdíj előrehozott kifizetése, valamint a családok részére nyújtott szja-visszatérítés – áll a közleményben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,