Egymilliárd jent, azaz mintegy 2,7 milliárd forintot oszt szét Twitter-követői között egy "társadalmi kísérlet" keretében Maezava Juszaku japán milliárdos, hogy megnézze, boldogabbá teszi-e a felhasználókat a pénz.
Továbbra sem valószínű a totális háború kirobbanása az Egyesült Államok és Irán között. Több más ok mellett azért sem, mert Irán egy ilyen konfliktus esetén hatalmas gazdasági árat fizetne - áll a Fitch Ratings tanulmányában.
A csillaga körüli lakható övezetben lévő, a Földnél alig nagyobb planétára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygóvadász űrszondája, amelynek ez az első ilyen típusú felfedezése.
Az OTP Bank lezárta a szlovén SKB Bank felvásárlását, ezzel a szlovén piacon is megjelent - közölte Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója Ljubljanában.
Az Air France, a Lufthansa, az Aeroflot és az Emirates is felfüggesztette a közel-keleti térséget érintő járatait azt követően, hogy Irán rakétacsapásokat mért az Irakban állomásozó amerikai erőkre.
Az elemzők által vártnál némileg nagyobb mértékben javult a decemberi gazdasági hangulat az euróövezetben. Az Európai Unió egészére vonatkozó mutató stagnált, a magyarországi gyengült.
Komoly összefüggést találtak a koszorúér-betegség miatt kialakuló hirtelen halál és a lehűlések között - közölte a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszékének vezetőhelyettese.
Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben, a beruházási érték mintegy 48 százalékát két dél-koreai nagyvállalat hajtotta végre - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Az előzetes információk szerint hajtóműhiba okozta a Teherán mellett lezuhant ukrán utasszállító gép katasztrófáját - közölte Ukrajna teheráni nagykövetsége, amely szerint jelenleg kizárható az, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta a tragédiát.
Novemberben 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,7 százalékos volt a növekedés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Január 1-jével megváltozott a kedvezményes lakásáfával együtt bevezetett áfa-visszaigénylés: e lehetőség már csak a falusi csokkal is érintett kistelepüléseken vehető igénybe.
Mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken szerdán, követve az ázsiai börzék trendjét, amelyet a fokozódó közel-keleti bizonytalanság alakít.
A Duna House cégcsoport lengyel leányvállalata, a Metrohouse Franchise S.A. megállapodást írt alá az Alex T. Great (ATG) 100 százalékos üzletrészének megvásárlásáról Varsóban.
A frissen elkészült sanghaji Tesla autógyár megkezdte egy új modell, a Model Y gyártását. A bejelentésen Elon Musk, a vállalat ügyvezetője is jelen volt.
Lezuhant Iránban egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép. Az iráni állami televízió közlése szerint minden fedélzetén tartózkodó meghalt. Ezzel egybehangzó bejelentést tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.
Több órára felfüggesztették az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtér teljes forgalmát, miután egy érkező járat a leszállást követően letért a légikikötő egyetlen kifutópályáról - jelentette a Hürriyet török napilap internetes oldalán illetékesekre hivatkozva.
A japán ügyészség elfogatóparancsot adott ki Carlos Ghosn, a Nissan volt vezetőjének felesége ellen. Az asszonyt hamis tanúzással vádolják - számolt be a Kyodo japán állami hírügynökség.
Hathavi csúcsra gyorsult, de így is messze elmaradt az inflációs céltól a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben decemberben az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecslése szerint.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek