Az egész országra kiterjeszti a decemberben Budapesten elindított civil autós ellenőrzési rendszert a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) balesetmegelőzési osztályának vezetője.
Istenesné Solti Andreát nevezték ki a Shell Hungary Zrt., a Royal Dutch Shell nemzetközi energiavállalat magyarországi leányvállalata igazgatóságának elnökévé.
A novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalékot követően - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Tizenöt azonosítatlan halott arcát rekonstruálják a kanadai szövetségi rendőrség és a New York-i Művészeti Akadémia együttműködése keretében. Az emberi maradványokra az elmúlt csaknem ötven évben találtak Kanadában.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon a közel-keleti feszültség éleződése miatt kialakult kockázatkerülő befektetői magatartás következményeként.
Újabb 26 ezer sertés leöléséről döntött a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság, miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki a kelet-romániai Braila megyében egy sertésfarmon - közölte a Mediafax hírügynökség.
A Nissan volt vezére szökése napján Tokióból szuperexpresszel utazott Oszakába, ahonnan magánrepülőgépen távozott az országból - derült ki a Kyodo hírügynökség jelentéséből.
Nem létezett a T-rex riválisának tartott Nanotyrannus - állapították meg amerikai kutatók a 2001-ben felfedezett Jane nevű példány lábszár- és combcsontmaradványainak mikroszkopikus elemzéséből.
A keresetek tavalyinál enyhébb növekedésére számítanak idén az elemzők, akik szerint a korábbinál nagyobb szerepet játszhatnak majd a kormányzati intézkedések.
A közel-keleti feszültség éleződésére május vége óta legmagasabb szintre emelkedett az olajár, hétéves csúcson volt az aranyár és történelmi rekordon a palládium jegyzése.
Hatéves mélypontra süllyedt a forgalomba helyezett új autók száma tavaly Nagy-Britanniában. A visszaesés elsősorban a Brexitet övező gazdasági bizonytalanságoknak és a dízelüzemű járműveket sújtó szigorításoknak tulajdonítható.
Októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 250 200 forintot ért el, 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, mivel a közel-keleti feszültségek kiéleződése kockázatkerülésre készteti a befektetőket.
Bővül a Magyar falu program, amelynek keretösszege idén is 150 milliárd forint. Újdonság, hogy a falusi civil szervezeteket is támogatják, számukra ötmilliárd forintot különítettek el.
A kormányellenes tüntetések során megrongálták, majd fel is gyújtották a HSBC bank hongkongi székházát 85 éve "őrző", a kelet-ázsiai városállam jelképévé vált bronz oroszlánszobrokat.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek