Kezdőlap Építőipar Az árvíz elviszi az ingatlanárakat is?
No menu items!

Az árvíz elviszi az ingatlanárakat is?


Fotók (forrás: GDN Ingatlanhálózat / Harmati Attila)

Lezárt utak, áramszolgáltatás nélkül maradt települések, a nappaliba is benéző Duna – a 2024-es árvíz elmaradt a 2013-as áradástól, de hetekre megváltoztatta a folyó mentén élők mindennapjait. Hat-e mindez a települések ingatlanpiacára? Hogyan lehet egyáltalán eladni egy ártéri házat? Hálózatunk folyóparti ingatlanokban jártas irodáit kérdeztük. 

Felkészültek, nem költöznek

A Dunakanyar számos települését érintette az áradás, sok helyen a csónak lépett elő első számú közlekedési eszközzé. Ez azonban nem rettenti el a Duna szerelmeseit – szögezi le Harmati Attila a GDN Ingatlanhálózat – Vác iroda tulajdonosa. Az ártérben épült házakat  eleve úgy alakították ki, hogy számítottak arra, néha a Duna lesz a vendég, aki itt akar élni, az megbékél az árvízzel is – jelentette ki a szakember. A közvetlen vízparti ingatlan kuriózumnak számít, ennek megfelelően ritkán és elég magas áron kerül piacra egy-egy ilyen ház.

Volt egy megbízásunk – meséli Harmati Attila – ahol a tulajdonos azzal hívott fel, hogy ne haragudjak, de ő leszedi a molinót, hogy eladó a ház, mert nagyon sokan becsengetnek, akik meglátják a bicikliútról. Sokan vágynak egy parti ingatlanra, így a piacra kerülő házakra gyorsan lecsapnak és aki megveszi, annak általában nem jelent gondot felújítani vagy akár az ár után rendbetenni az ingatlant – teszi hozzá a váci GDN iroda tulajdonosa, ahol most is csak egy ilyen ingatlan van a portfólióban. Aki elszánta magát, hogy itt fog élni, az tisztában van azzal, milyen kihívást jelent az áradás, számít rá és felkészül. Lehet, hogy most egy kis ideig, még téma az árvíz óvatosabban vásárolnak az emberek, de hosszú távon az áradásnak nincs hatása az árakra, pláne olyan ingatlanoknál, ahol bizonyított az ingatlan, hogy “megállja a helyét” az árvíz során is.

Csepelen is hasonló a helyzet

Sok szempontból különbözik a Duna főváros alatti része a Dunakanyartól, de abban hasonló a két terület, hogy érinti az áradás és abban is, hogy az itt élők felkészültek az árvízre. Gergicsné B. Enikő a GDN Ingatlanhálózat – SZIGET irodájának tulajdonosa is arról számol be, hogy az ártérben élők és az ott földdel vagy más ingatlannal rendelkezők tisztában vannak azzal, hogy időről időre előfordulhat, hogy árad a folyó. A szántók esetén ez még az árat sem befolyásolja, jelenti ki a szakember, pont ugyanannyi egy hektár az ártérben, mint más területen, hiszen az ártéren lévő földek termékenyebbek.

A védett területe lévő termőföldek csak akkor drágábbak, ha kilátásban van az átminősítésük. A lakóházaknál kicsit más a helyzet, itt már van eltérés az ártérben és a védett részen lévő ingatlanok ára között, a szigethalmi iroda vezetője szerint kalkulálhatunk úgy, hogy  egy ártérben lévő  ingatlan árához, egy belterületi építési telek  árát hozzá kell adni, hogy egy hasonló, de az árhullámok által nem veszélyeztetett ingatlan  értékét megkapjuk.

Akik a Duna mellett vásárolnak, általában kalandként tekintenek a magas vízszintre, felkészülnek rá és a levonulás után büszkén teszik rendbe ingatlanjaikat. Van azonban egy réteg, akik a kedvező   alacsony  ár miatt választották az árteret, nekik inkább jelent nehézséget, hogy átvészeljék ezt az időszakot, ők kérnek és kapnak is segítséget. Jellemző, hogy bármilyen okból vásárolnak is itt, mindenki tisztában van azzal, hogy árvízzel bizony számolni kell, sőt néha ott is felmerül ez a kérdés a környéken, ahol nem indokolt, mondja Gergicsné, így például a Kis-Duna mentén álló nyaralók iránt érdeklődők is gondolnak rá, holott itt a szabályozott vízszint miatt nem veszélyeztet az áradás.

Ártéren hitelből

Az ártéri ingatlanokra nem hívhatóak le az állami támogatások, mert ezek az ingatlanok nem lakóingatlan besorolásúak, hanem jellemzően, nyaraló, üdülő – hívja fel a figyelmet Vincze Krisztián a GV Hitelcentrum vezetője. Azt azonban nem jelenthetjük ki, hogy nem hitelezhetőek – folytatja a szakember. Azokra az ingatlanokra lehet hitelt felvenni, amelyekre biztosítást lehet kötni, mégpedig olyat, ami az árvízkárt is téríti. Emellett nagyon fontos, hogy milyen minősítésű az a megvásárolni kívánt épület..

Persze akkor is van megoldás, ha a kiválasztott, vízparton lévő ingatlan nem lehet a hitel fedezete. Ilyen esetben a GV HItelcentrum szakemberei azt szokták javasolni, hogy ha megoldható, egy másik ház vagy lakás legyen a fedezete annak a kölcsönnek, amelyet a kiválasztott, ártérben álló ingatlan megvásárlására hív le a vásárló.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

A természet megőrzése folyamatos felelősség

A vadászat nem a hatalomról, hanem a felelősségről szól, nem a birtoklásról, hanem az őrzésről, nem a zsákmányról, hanem a kapcsolatról, a közösségről.
Hirdetés

Hírek

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához

ING vezető elemző: a lassú kilábalásnak komoly ára lehet

Az ING Bank előrejelzése szerint jövőre a magyar gazdaság 2,3 százalékkal bővülhet, ami elsősorban a reálbérek emelkedése által hajtott lakossági fogyasztásnak lesz köszönhető.

MNB: a piaci szereplőknek január végéig tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a kedvezőbb számlacsomagokról

Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a bankok a kedvezőbb számlacsomagban elérhető éves megtakarításról is tájékoztatják ügyfeleiket, valamint a csomagváltásért nem számítanak fel díjat.

A magyar erdők az energetikai piac fontos tartalékát jelentik

Minden köbméter energetikai célra felhasznált fa kiváltja a fosszilis energiahordozókat és hozzájárul az ellátás biztonságához, ezért a fának most és a jövőben is helye van a megújuló energetikai piacon.

Hiába nő az átlagfizetés, a megtakarítás a leggazdagabbak kiváltsága lett

A társadalom 60 százaléka számára valószínűleg örökre elveszett a hosszú távú megtakarítási esély
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...