Kezdőlap Gazdaság Az egyszámjegyű infláció elérését segítik
No menu items!

Az egyszámjegyű infláció elérését segítik

Illusztráció: Bigstock

Az egyszámjegyű infláció októberi eléréséhez – a kormányzati intézkedések mellett – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online árfigyelő rendszer is jelentősen hozzájárult. Az élelmiszerek éves drágulása majdnem 5 százalékponttal mérséklődött a szeptemberi adathoz képest, októberben az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal olcsóbbak lettek – kommentálta a versenyhivatal a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentését, amely szerint 10 százalék alá csökkent az éves alapon mért infláció.

A szeptemberben mért 12,2 százalékról októberben 9,9 százalékra mérséklődött az infláció éves összevetésben. Az előző év adataihoz képest az élelmiszerek árának emelkedése 10,4 százalék volt októberben, ami újabb jelentős csökkenés az augusztusban mért 19,5 százalékhoz, és a szeptemberben mért 15,2 százalékhoz képest. Havi összevetésben az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal olcsóbbak lettek októberben a szeptemberi árakhoz képest – idézte a GVH a KSH közlését.

Az adatok arra is rávilágítanak, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról-hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest, 2023 júniusában 29,3 százalék, júliusban 23,1 százalék, augusztusban 19,5 százalék, szeptemberben 15,2 százalék, októberben pedig már 10,4 százalék volt az élelmiszerárak emelkedésének mértéke az egy évvel korábbihoz képest. Mindez azt támasztja alá, hogy amióta a Gazdasági Versenyhivatal által működtett online árfigyelő rendszer elérhető a vásárlók számára, közel harmadára esett vissza az élelmiszerek inflációja – közölte a GVH. Megjegyezték, hogy a mezőgazdasági termékek termelőiár-indexe 2023 májusa óta egyértelműen és stabilan csökken, ami szintén hatással van az élelmiszer-inflációra.

Az árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy indulása óta a megfigyelt 62 termékkategóriából 50-ben csökkentek az átlagárak, átlagosan 5,5 százalékkal.

A közlemény idézi Rigó Csaba Balázst, a GVH elnökét, aki a KSH friss adataira reagálva úgy fogalmazott: “Mérföldkőhöz érkeztünk, de nem dőlhetünk hátra. Jól látszik, hogy az online árfigyelő, illetve a kormányzati intézkedések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Jó hír, hogy az élelmiszerek átlagos ára – hasonlóan szeptemberhez – októberben is csökkent a megelőző hónaphoz képest. Ez alapvetően az erősödő piaci versenynek is köszönhető, amit tovább kell fokozni, ezért újabb termékkategóriákat kell bevonni az árfigyelőbe.”

A GVH jelezte, hogy a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online árfigyelőt fejlesztő munkacsoport a fogyasztói visszajelzéseket is figyelembe véve folyamatosan dolgozik a rendszer továbbépítésén. Augusztus 30. óta érhető el a többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólista, amit máris sokan használnak. A legújabb fejlesztésnek köszönhetően a vásárlók már előre beállíthatják a kedvenc boltjaikat az oldalon, ráadásul ezt térképes boltszűrővel is megtehetik. Az új funkció erősíti a helyi mikropiaci versenyt, így várhatóan tovább folytatódik az élelmiszer-infláció csökkenése, ami hozzájárul az infláció letöréséhez – vélekedett a GVH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...