Kezdőlap Hírek Az EMA vizsgálta Johnson & Johnson vakcináját, nagyon ritka mellékhatást talált
No menu items!

Az EMA vizsgálta Johnson & Johnson vakcináját, nagyon ritka mellékhatást talált

Rendkívül ritka esetekben kapcsolat állhat fenn a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és az ugyancsak nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az eddigi eredmények azonban azt mutatják, hogy az oltóanyag előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami ügynökség április első felében kezdte meg a Janssen által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaggal végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses estek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy, később további két erre utaló esetet jelentettek.

Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) véleménye szerint  ugyanakkor szükséges a vakcina termékinformációjának frissítése. Javaslatuk szerint az oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina “nagyon ritka mellékhatásaként“.

“Az egészségügyi szakembereknek és az oltásra váróknak tisztában kell lenniük azzal az eshetőséggel, hogy a beoltástól számított három héten belül nagyon ritka esetekben vérrögök képződése, illetve a trombociták számának csökkenése fordulhat elő” – fogalmaztak.

A jelentett esetek többsége 60 év alattiaknál, többségükben nők között fordult elő az oltást követő két héten belül.

A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban konkrét kockázati tényezőt nem azonosítottak – emelték ki.

Megjegyezték, hogy a vizsgált esetek hasonlóságot mutatnak az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyagánál jelentkező nagyon ritka rendellenességhez. A vérrögképződés szokatlan módon az agy sinus vénáiban, a hasi vénákban és az artériákban fordult elő. A vérrögképződés egyik elfogadható magyarázata, hogy a vakcina immunválaszt vált ki, amely hasonló állapothoz vezet, mint amely a heparinnal kezelt betegeknél néha előfordul. Az úgynevezett heparin indukálta trombocitopénia (HIT) a heparin kezelés egyik legsúlyosabb szövődménye, mely adott esetben tromboemboliás komplikációkhoz vezet.

Hozzátették, az ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága a vérrögképződés esetleges veszélye esetén az azonnali szakorvosi konzultáció fontosságát hangsúlyozza. Vérrögképződésre, vagy a vérlemezkék alacsony számára utaló jelek korai felismerése elkerülheti ugyanis az esetleges szövődmények kialakulását. A beoltottaknak haladéktalanul orvoshoz kell fordulniuk, ha esetükben légszomj, mellkasi, vagy hasi fájdalom, fejfájás, vagy homályos látás tünetei jelentkeznek, illetve akkor, ha duzzanatot figyelnek meg a lábban, vagy apró vérfoltok jelennek meg a bőr alatt az injekció beadásának helyén kívül.

Végezetül arra emlékezettek, hogy az amerikai egészségügyi hatóságok a beoltás után néhány nappal hat esetben jelentkező vérrögképződéses rendellenességek nyomán a Johnson & Johnson koronavírus elleni, egydózisú vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták. Az esetek közül egy halálos kimenetelű volt.

Az Egyesült Államokban mostanáig több mint 7 millió adag Johnson & Johnson-vakcinát adtak be.

Az EMA az összes többi Európai Unióban engedélyezett oltóanyaghoz hasonlóan továbbra is figyelemmel kíséri a Jansen vakcinájának biztonságosságát és hatékonyságát, a legfrissebb információkat közli a nyilvánossággal – tették hozzá.

 

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.