Kezdőlap Gazdaság Az Equilor 4 százalékos idei növekedéssel számol
No menu items!

Az Equilor 4 százalékos idei növekedéssel számol

A magyar gazdaság 4 százalékkal bővülhet az idén a tavalyi, várhatóan 6 százalékos csökkenés után, de sok a bizonytalanság – áll az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében.

Török Lajos, az Equilor vezető elemzője az idei kilátásokról elmondta: a GDP-arányos államadósság a tavalyi jelentős emelkedés után az idén minimálisan mérséklődhet, az év egészében 79,5 százalékon alakulhat, majd visszatérhet a lassú csökkenő pályára. Ugyanakkor a tavalyi válság adósságnövelő hatását legalább 5-8 évig tarthat ledolgozni.

Török Lajos

A költségvetési hiány a támogató fiskális politika miatt a tavalyi 9 után a GDP 4 százalékán alakulhat idén, majd legkorábban jövőre térhet vissza a 3 százalékos szintre.

Az Equilor várakozása szerint az éves, átlagos infláció a tavalyihoz hasonlóan 3,3 százalékos lehet idén, 2022-ben pedig 3,2 százalékos.

Az elemzés szerint a legnagyobb bizonytalanságot a koronavírus elleni küzdelem tempója és sikere okozza, mert még nem látható, hogy pontosan mikor érik el az egyes országok a nyájimmunitás szempontjából meghatározó 60-70 százalékos átoltottsági szintet.

A jelenlegi ismeretek szerint az Európai Unióban ez leghamarabb a harmadik negyedévben történik meg a koronavírus elleni vakcina logisztikájában felmerülő kihívások miatt, miközben az Egyesült Államokban és több más országban ez a szint akár már a második negyedévben elérhető. A megnyugtató átoltottsági szint eléréséig fenntartott korlátozások különösen a szolgáltatóipar és a turizmus számára kedvezőtlenek.

Magyarországon tavaly a harmadik negyedévben erőteljes felpattanás következett be a gazdaságban, de a novemberben újra bevezetett járványügyi korlátozások miatt az utolsó negyedévben újabb visszaesés várható, elsősorban a szolgáltatási szektorban. Az Equilor szerint idén az év második felében intenzív bővülés indul a hazai gazdaságban, amelyet segíthet a támogató kormányzati gazdaságpolitika és a laza monetáris politika.

A korlátozások fokozatos feloldásával a lakossági fogyasztás intenzív növekedése várható, ami elsősorban a szolgáltatási szektorban és a belföldi turizmusban jelentkezhet.

A munkaerőpiaci folyamatok a korábban vártnál kedvezőbben alakultak, de a kockázatok továbbra is fennállnak. A korlátozások elhúzódása esetén a kis- és középvállalatok egy része forráshiányos állapotba kerülhet, így ismét emelkedhet a munkanélküliség.

A forint árfolyamának régóta tartó trendszerű gyengülése tavaly felgyorsult, elsősorban a járvány miatt, erre a gyorsulásra idén nem számít az Equilor. A forint az euróval szemben az idei első fél évben kicsit erősödhet, a 355-365 forintos sávból kilépve megközelítheti a 350 forintot, de az év végére ismét rekordszintek közelébe gyengülhet.

Az Equilor szerint a jegybankok idén is folytathatják likviditásnövelő programjaikat, historikusan alacsony szinteken tarthatják a kamatokat, miközben az inflációkövetést is felülvizsgálták és lazítottak a szabályokon, ami jelzi, hogy évekig maradhat az alacsony hozamkörnyezet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.