Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Az EU szerint a Google visszaél erőfölényével
No menu items!

Az EU szerint a Google visszaél erőfölényével

Az Európai Bizottság értesítette a Google-t, hogy előzetes vizsgálata szerint az amerikai technológiai óriáscég megszegte az uniós versenyellenes szabályokat, erőfölényével visszaélve torzítja a versenyt a hirdetési ágazatban – közölte a brüsszeli testület.

Az EU előzetes megállapításaiban azt kifogásolja, hogy a Google erőfölényét kihasználva a saját online vizuális hirdetéstechnológiai (adtech) szolgáltatásait részesíti előnyben a versenytársak, a hirdetők és azok kiadóinak kárára.

A bizottság szerint aggodalomra ad okot, hogy a Google állítólagosan szándékosan juttatja versenyelőnyhöz saját szolgáltatásait, kizárva ezzel a rivális hirdetőket a piacról. Ez megerősítette a cég hirdetéstechnológiai szolgáltatásainak központi szerepét az adtech ellátási láncban, valamint képességét arra, hogy magas díjat számítson fel szolgáltatásáért.

“Amennyiben a megállapítás megerősítést nyer, az ilyen magatartás sértené az Európai Unió működéséről szóló szerződés vonatkozó cikkét, ami tiltja a piaci erőfölénnyel való visszaélést”

– fogalmaztak.

Az uniós bizottság előzetes megállapítása szerint a feltárt magatartásra vonatkozó korrekciós intézkedések meghozatala valószínűleg nem lenne elégséges annak elkerülésére, hogy a Google továbbra is saját szolgáltatásait részesítse előnyben. Ezért a szolgáltatások egy részének eladása oszlatná el egyedül a versenyjogi aggályokat – közölték.

A kifogásokat részletező értesítés megküldése nem befolyásolja a vizsgálat kimenetelét – tették hozzá.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Enyhe emelkedés várható nyitásban

A nemzetközi befektetői hangulat mérsékelten pozitív, így nyitásban kismértékű emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén.

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

Az árbevételt a lehető legjobban maximalizálni kell ahhoz, hogy minél nagyobb eséllyel jussunk minél több támogatási forráshoz.

A zöldenergiára való áttérés az iparstratégia fontos pillére

Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.