Kezdőlap Gazdaság Az európai gazdaság elkezdett életjelet mutatni
No menu items!

Az európai gazdaság elkezdett életjelet mutatni

Az európai gazdaság 0,3%-os növekedéssel az első negyedévben életjeleket mutat, köszönhetően annak, hogy az infláció és az energiagondok enyhülnek.

Európa gazdasága az év elején kissé felélénkült, a január-márciusi negyedévben 0,3%-os növekedést regisztrált 2023 utolsó három hónapjához képest, mivel a fogyasztókra nehezedő inflációs terhek enyhültek, és a stagnáló német gazdaság, a kontinens legnagyobbja szerény életjeleket kezdett mutatni.

Az AP információi szerint a 20 országot magában foglaló euróövezet 2022 harmadik negyedéve óta a legerősebb teljesítményt érte el, és javított a 2023 utolsó két negyedévében mért 0,1%-os zsugorodáson – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat napokban közzétett hivatalos adataiból. Korábban a gazdaságot a fogyasztói vásárlóerőt megcsappantó magas infláció, valamint az energiaárak megugrása hátráltatta, amely azzal függött össze, hogy Oroszország leállította a földgázszállítások nagy részét.

Ezek az ellenszelek az energiaárak csökkenésével és az áprilisi 2,4%-os inflációval enyhültek. Az Európai Központi Bank rekordmagas kamatlábai azonban, amelyek célja az infláció visszaszorítása, újabb akadályt jelentettek, mivel megemelték a vállalkozások és a fogyasztók hitelköltségeit. Az infláció viszont már nincs olyan messze az Európai Központi Bank által kitűzött 2%-os céltól, ami olyan spekulációkhoz vezetett, hogy az euróövezet központi bankja júniusban csökkentheti irányadó kamatlábát a jelenlegi rekordmagas, 4%-os szintről.

A jó hírek közé tartozik az is, hogy a német gazdaság – amelynek gazdasági lassúsága folyamatos vitát váltott ki arról, hogyan lehetne a növekedés útjára állítani – az év első három hónapjában 0,2%-kal bővült. De miközben a fellendülés örvendetes, nem valószínű, hogy megszűnnek azok a Németországot sújtó hosszú távú problémák, mint amilyen a túlzott bürokrácia, a szakképzett munkaerő hiánya, az olyan infrastruktúrába való elégtelen beruházások, mint a vasúti hálózatok és a nagysebességű internet, valamint a digitális technológia késedelmes bevezetése az üzleti életben és a kormányzatban. “Németország jól ismert strukturális gyengeségei nem tűnnek el egyik napról a másikra, és korlátozni fogják az idei fellendülés ütemét” – mondta Carsten Brzeski, az ING bank makro-szakértője.

Franciaország, az euróövezet második legnagyobb gazdasága 0,2%-os növekedést ért el, míg Spanyolország 0,7%-os növekedéssel az élmezőnybe tartozott. Az eurózóna teljes mutatóját felfelé tolta Írország 1,1%-os növekedése, amelynek kedvező gazdasági statisztikája viszont az ott székhellyel rendelkező multinacionális vállalatoknak köszönhető.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekordot döntött a forgalom Magyarország légterében tavaly

A HungaroControl 2024-ben rekordforgalmat regisztrált Magyarország légterében 1 millió 143 ezer 937 repülőgéppel, amelyeknek csaknem 84 százalékát az átrepülő járművek tették ki, az előrejelzések szerint az idén is erős forgalom várható.

Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás

Egyre népszerűbb az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA), amelyen keresztül tavaly több mint 1,2 millió beadvány érkezett, míg 2023-ban 770 ezer.

Havonta mintegy 2000 gépkocsival gyarapodik a tisztán elektromos flotta

Erős hajrát követően repülőrajttal indult 2025 is a zöldautózás terjedésében: januárban ismét több mint 1900-zal nőtt a tisztán elektromos gépkocsik száma, megszakítás nélkül ötödik hónapja tart ez a lendületes bővülési ütem.

Az EU importdíjat vezetne be az e-kereskedelmi csomagokra

Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.

Hírek

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.