Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Az omikron még nem tűnt el - Sanghajt lezárásra kényszerítette
No menu items!

Az omikron még nem tűnt el – Sanghajt lezárásra kényszerítette

Az omikron variáns gyorsan terjed, ami megnehezíti a megfékezését. Még Kína számára is, amely igyekszik azonnal lecsapni a koronavírus minden új változatára. A sanghaji esetszámok gyors emelkedése meg is ingatta a város korábban felépített hírnevét a járvány ügyes kezeléséről, és arra kényszerítette a kormányt, hogy bizonytalan időtartamú, szakaszos lezárást rendeljen el.

A omikron gyorsasága azt is jelenti, hogy Kína gazdasági kilátásait szokatlanul nehéz nyomon követni. Sok minden történhet egy adatpont közzététele és a referencia-időszak között. A legfrissebb számok a kínai gazdaságról januárra és februárra vonatkoznak. Ezek az egyébként meglepően jó adatok máris elavultnak, sőt furcsának tűnnek – írja a The Economist.

Az említett időszak nagy részében ugyanis nem volt háború Európában. Kínában az új koronavírusos esetek száma pedig átlagosan kevesebb mint 200 volt naponta, szemben az április 4-én bejelentett 13 267 fertőzéssel. Ezekre a hivatalos gazdasági adatokra hagyatkozni tehát megtévesző lehet.

Kína gyorsan romló gazdasági helyzetének pontosabb meghatározásához egyes elemzők kevésbé hagyományos mutatókhoz fordulnak. A Baidu, a népszerű kínai keresőmotor például napi mobilitási indexet ad, amely az okostelefonok mozgásának nyomon követésén alapul. Az április 3-ig tartó hét napban ez az index több mint 48 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel ezelőtti szintjénél.

A Baidu indexe a legjobban a városok közötti mozgás nyomon követésére alkalmas – mondja Ting Lu, a Nomura bank munkatársa. A városokon belüli nyüzsgés mérésére más mutatókat használ, például a megtett metróutakat. Az április 2-án véget ért héten a metróutak száma nyolc kínai nagyvárosban közel 34 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel ezelőtti szintnél.

A lezárt Sanghajban, ahol számos metróvonalat lezártak, az utazások száma közel 93 százalékkal csökkent, ami nagyobb visszaesés, mint amit a város 2020 elején elszenvedett.

A két szám, amely Lut a leginkább aggasztja, a gazdaság elosztórendszerét, konkrétan a futárokat és a teherautókat követi nyomon. Az április 1-jével végződő héten a futárcégek által végzett expressz kiszállítások indexe közel 27 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi év hasonló időpontjában mért szintnél. Ugyanerre az időszakra a Wind adatszolgáltató által összeállított közúti áruszállítási index 12,8 százalékos csökkenést mutat. A visszaesés azért tűnik különösen erőteljesnek, mert ez a mutató a tavalyi év végén még több mint 7 százalékkal emelkedett.

Ting Lu

A nem hagyományos mutatók azért is érdekesek Kínában, mivel a hivatalos adatokkal kapcsolatban kétségek merülnek fel. A januári és februári erős adatok például nemcsak régiek, hanem furcsák is. Ezek szerint a “befektetett” eszközökbe, például az infrastruktúrába, a gyártóüzemekbe és az ingatlanokba történő beruházások nominálisan 12,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. Ezt azonban nehéz összeegyeztetni az acél- és cementgyártás termelésének kétszámjegyű csökkenésével.

Az ingatlanberuházások élénkülése is furcsának tűnik a lakásértékesítések, a lakásépítések és a telekvásárlások visszaesése mellett. Amikor Sanhszi, Kujcsou és Belső-Mongólia tartományok helyi önkormányzatai közölték, hogy a Nemzeti Statisztikai Hivatal (NBS) kérésére duplán ellenőrzik számaikat, világossá vált, hogy a hivatalos statisztikák még a hivatalos statisztikusok számára is furcsának tűnnek.

A kínai nagyfrekvenciás mutatók 2020 tavaszán, a járvány időszakában már bizonyítottak. Bár mindenki tudta, hogy a gazdaság szenvedni fog, az előrejelzők eleinte bátortalanul csökkentették növekedési előrejelzéseiket. Senki sem tudta pontosan, hogyan fog reagálni a gazdaság, vagy hogy az NBS mit lesz hajlandó jelenteni. A nagyfrekvenciás adatokból származó bizonyítékok felhalmozódásával az előrejelzők végül elég bátrak voltak ahhoz, hogy 2020 első negyedévére gazdasági visszaesést jósoljanak. A GDP akkor végül 6,8 százalékkal zsugorodott, még a hivatalos adatok szerint is.

Ugyanakkor ezeket a mutatókat is óvatosan kell értelmezni. “Sok csapda rejlik ezekben a számokban” – mondja Lu.

Bármely rövid, hétnapos időszakot torzíthatnak az olyan sajátos események, mint a rossz időjárás vagy az ünnepek. Az éves növekedési rátákat pedig torzíthatják az egy évvel ezelőtti hasonló sajátosságok. Ráadásul sok ilyen mutatónak csak néhány éves múltja van. Értelmezésük ezért inkább művészet, mint tudomány. Mit jelent a közúti árufuvarozás drámai heti csökkenése a negyedéves GDP-növekedés szempontjából? Ezt lehetetlen pontosan megmondani.

Lu alaposan képezte magát az ökonometriában, amikor a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemen doktorált. “De mindössze egy vagy két évnyi adat birtokában, ha olyan technikákat használnék, amilyeneket az iskolában tanultam, az emberek kinevetnének.

Hogy segítsen elkerülni néhány csapdát, amelyek ezekben a nem hagyományos mutatókban rejlenek, Lu és csapata “egy csomó számot néz, nem pedig csak egyet“. Egy nemrégiben készült jelentésében 20 mutatót emelt ki, az aszfaltgyártástól kezdve a mozijegyeladásokig. “Ha tíz mutatóból hét vagy nyolc romlik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a GDP növekedése romlik” – mondja. Jelenleg szerinte az irány egyértelmű. “Valaminek nagyon rosszul kell mennie.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.