Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Azonnali fizetés. Egy év alatt 150 millió tranzakció
No menu items!

Azonnali fizetés. Egy év alatt 150 millió tranzakció

Az azonnali fizetési rendszer (AFR) elindulása óta közel 150 millió tranzakció teljesült néhány másodpercen belül, mintegy 30 ezermilliárd forint értékben – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kiemelték: az AFR a világon egyedülálló módon, minden bank számára kötelezően és egyidőben indult el tavaly március 2-án.

Az MNB, a GIRO Zrt. és a kereskedelmi bankok által létrehozott fejlesztés az utóbbi 30 év legnagyobb pénzügyi innovációja volt Magyarországon – tették hozzá.

A jegybank adatai szerint a tranzakciók 99 százaléka öt, 96 százaléka két másodpercen belül ért célba.

Az összes átutalásos tranzakció közel harmada az azonnali rendszerben teljesült.

Az MNB egyértelmű sikernek tartja, hogy az új megoldásnak köszönhetően a munkaszüneti napokon is átlagban 116 ezer tranzakció zajlott le.

Az azonnali fizetés bevezetése hozzájárult a bankszektor sikeres digitális átállásához – mutattak rá. Indulása a lehető legjobbkor történt a járvány szempontjából, hiszen ezen keresztül biztonságos távolságtartással lehet fizetni – tették hozzá.

Az MNB várakozásai szerint a közeljövőben szerteágazó szolgáltatások épülnek majd az azonnali fizetésre, felhasználva a fizetési kérelem és a másodlagos azonosító funkciókat is, illetve egyre több banknál QR-kódos fizetésre is lesz lehetőség.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Családbarát Munkahely címet kapott a METRO

Családbarát Munkahely címet kapott a METRO magyarországi áruházlánca. A nagy múltú nemzetközi vállalat elsősorban rugalmas, az egyedi élethelyzetekhez igazodó munkaidő- és juttatási megoldásaival érdemelte ki az elismerést - közölte a vállalat.

Így adózhatunk jövőre

A magyar kormány benyújtotta az Országgyűlés elé a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatát. A BDO hazai szakértői minden eddiginél részletesebben megvizsgálták a javaslat adózást érintő változásait, amiket Orbók Ilona, a BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának ügyvezetője foglalt össze pontokba szedve.

Csehország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke

Július elsejével Csehország átvette az Európai Unió Tanácsának féléves soros elnökségét Franciaországtól. Tevékenységét olyan politikai prioritások fogják vezérelni, amelyek reagálnak a jelenlegi geopolitikai helyzetre, különösen Oroszország Ukrajna elleni háborújára, valamint a konfliktus okozta gazdasági kihívásokra.

BÉT: a 4iG volt június legnagyobb nyertese

A Budapesti Értéktőzsde 216,7 milliárd forintos forgalommal zárta a júniust szemben az egy hónappal korábbi 399,5 milliárdnyi forgalommal. A 4iG 27,3 százalékkal produkált magasabb forgalmat a májusban elért eredményeihez képest.

Hírek

Családbarát Munkahely címet kapott a METRO

Családbarát Munkahely címet kapott a METRO magyarországi áruházlánca. A nagy múltú nemzetközi vállalat elsősorban rugalmas, az egyedi élethelyzetekhez igazodó munkaidő- és juttatási megoldásaival érdemelte ki az elismerést - közölte a vállalat.

Csehország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke

Július elsejével Csehország átvette az Európai Unió Tanácsának féléves soros elnökségét Franciaországtól. Tevékenységét olyan politikai prioritások fogják vezérelni, amelyek reagálnak a jelenlegi geopolitikai helyzetre, különösen Oroszország Ukrajna elleni háborújára, valamint a konfliktus okozta gazdasági kihívásokra.

Új vezető a Microsoft Magyarország élén

Július 1-től Szabó Péter irányítja a Microsoft Magyarországot - közölte a társaság.

Újabb tíz évig ingyen roamingolhatunk az EU-n belül

Ma, július 1-jén hatályba lépett az a szabályozás, amely a következő tíz évben is lehetővé teszi, hogy többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során.

Budapesti járatokat is törölni kell a repülési káosz miatt

Az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány, amely a légiforgalom nyári emelkedésével párosul, elsősorban a földi kiszolgálásban okoz fennakadásokat, ami miatt járatkésések vagy kimaradások is előfordulnak. A problémák a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is éreztetik hatásukat - közölte a Budapest Airport.

Altató- és lélegeztetőgép kartellt tárt fel a GVH – 670 milliós bírság

A Gazdasági Versenyhivatal csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert.

Londonban és Párizsban is folytatódik a reptéri káosz

A londoni Heathrow-n és a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren is újabb járattörlések várhatók, mivel az üzemeltetők arra számítanak, hogy az utazási káosz a nyár további részére is áthúzódik.

Változás a kutakon: ennyibe kerül péntektől az üzemanyag magyar forgalmi nélkül

Július 1-jén, pénteken újra változnak a hazai üzemanyagárak: a benzin literje 5 forinttal drágul, a gázolajé pedig 15 forinttal lesz olcsóbb. A változás a piaci árazású termékek esestében érvényesek, magyar forgalmi engedéllyel továbbra is a 480 forintos hatósági áron lehet tankolni.

Gazdaság

Elindult a Széchényi MAX – az új támogatott hitelprogram

A Széchenyi kártya program MAX hiteltermékeinek a kamata 0,5-3,5 százalék között van, azaz jóval elmaradnak a piacon jellemző 10 százalék feletti kamatoktól.

Újra igényelhető nulla százalékos kkv-hitel az MFB-nél

Újra igényelhetnek nulla százalékos hitelt pénzügyi stabilitásuk megőrzésére a Közép-Magyarországi régión kívüli kkv-k a Magyar Fejlesztési Banknál.

Nem várt sokat az MNB: itt az újabb kamatemelés

Ahogy azt a keddi kamatdöntő ülést követően a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, csütörtöktől összezárt az alapkamat és a piacon irányadónak tekintett egyhetes betét kamata. A jegybank az előző hetinél 50 bázisponttal magasabb 7,75 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betétet a csütörtöki akcióra.

MNB: több százezer forintos többletköltséget jelenthet a moratóriumban maradás

A Magyar Nemzeti Bank azt javasolja az ügyfeleknek, hogy csak nehéz helyzetben, tartalékok híján lévők maradjanak a törlesztési moratóriumban, mert az több százezer forintos többletköltséget jelenthet a hiteleseknek.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom