Kezdőlap Pénzvilág Banki haladék. Levelet kap, aki nem egyeztetett
No menu items!

Banki haladék. Levelet kap, aki nem egyeztetett

Kevés volt a két év, októberig haladékot kaptak a bankok, hogy egyeztessék ügyfeleikkel az adataikat. Az átvilágításról kötelesek értesítést küldeni a pénzintézetek.

Az Országgyűlés október 31-ig kitolta a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással. A Ház 156 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadta el a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabály módosítását, házszabálytól eltérve.

A változtatás a hatékony végrehajtás és a még szükséges ügyfélátvilágítás megfelelő elvégzése érdekében egy új értesítési kötelezettséget is bevezet: a szolgáltatóknak a hatálybalépést követő 3 napon belül tájékoztatniuk kell azon ügyfeleiket, akiknek az esetében az átvilágítás még egyáltalán nem vagy nem teljes körűen történt meg. Így az érintett ügyfélkör egyértelműen tudomást szerez a hiányzó adatok és nyilatkozatok pótlására vonatkozó kötelezettségéről és annak meghosszabbításáról október 31-ig.

Levelet kap a bankjától, aki még nem egyeztetett. Illusztráció: MTI/Marjai János

A változtatást Varga Mihály pénzügyminiszter kezdeményezte, miután a Magyar Bankszövetség jelezte, hogy az ügyfelek egy részénél nem zárul le az átvilágítás a június 26-i határidőig. A módosítás célja, hogy kellő időt biztosítson az eljárások lefolytatására, megakadályozva ezzel, hogy a banki tranzakciók június 26. után több mint egymillió ügyfél esetén bármilyen akadályba ütközzenek.

A pénzmosás elleni törvény 2017. június 26-án lépett hatályba, és a már meglévő ügyfélkör esetében kétéves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak. Most ezt az időt hosszabbították meg.

A módosítás a kihirdetés napján 18 órakor lép hatályba.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Az egy évvel korábbinál 3,6 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

2025 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6, munkanaptényezővel kiigazítva 5,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél

Az engedély megvan: James Bond repülő autója utódokat kaphat

A Special Light-Sport Aircraft“ (LSA) Fotó:Terrafugia Autózni, gázt adni és...
Hirdetés

Hírek

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,