Kezdőlap Pénzvilág Bankszektor: 700 milliárd forint nyereség tavaly
No menu items!

Bankszektor: 700 milliárd forint nyereség tavaly

A magyar bankszektor 2019-ben elért 698 milliárd forintos konszolidált nettó eredménye 8,5 százalékkal magasabb az előző évi 644 milliárd forintnál – derült ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből.

A kamateredmény 95 milliárd forinttal, 8,0 százalékkal, a díj- és jutalékeredmény 142 milliárd forinttal, 20,9 százalékkal nőtt, míg a működési költségek 10,9 százalékkal, 143 milliárd forinttal emelkedtek 2019-ben az előző évhez képest

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

A nettó eredmény 93,1 százalékát a kilenc nagy méretű hitelintézet érte el, vagyis a kis- és közepes méretű hitelintézetek a teljes eszközállomány 17,7 százalékának birtokában a nettó eredmény 6,9 százalékát érték el.

A tőkearányos jövedelmezőség (RoE) 2019-ben 13,1 százalék volt, ami némileg alacsonyabb az előző évi 13,4 százaléknál.

Az eszközarányos jövedelmezőség (RoA) is minimálisan csökkent 2019-ben, 1,4 százalékos értéke alacsonyabb az előző évi 1,5 százaléknál, mivel az eszközállomány növekedése meghaladta az eredmény dinamikáját.

A költség/bevétel hányados (CIR) értéke 64,7 százalék, ami az előző évi 63,7 százalékhoz képest némileg kedvezőtlenebb. A nagy méretű hitelintézetek csoportjának mindhárom átlagos mutatója szignifikánsan jobb a kis- és közepes méretűekénél – tette hozzá jelentésében a jegybank.

Az MNB által felügyelt 13 bankcsoportból, 11 egyedi hitelintézetből és prudenciális szempontból hitelintézetnek minősülő 2 pénzügyi vállalkozásból, valamint 8 fióktelepből álló hitelintézeti szektor

konszolidált eszközállománya a tavalyi negyedik negyedévben 3,2 százalékkal, 49 780 milliárd forintra nőtt, ami az egy évvel korábbi értéknél 18,2 százalékkal magasabb.

A negyedévi növekedés döntő mértékben egy külföldi akvizíciónak volt köszönhető. Az akvizíciók az utolsó negyedévinél valamivel kisebb arányban ugyan, de az egész éves növekedésben is nagy szerepet játszottak: hat külföldi hitelintézet adatai a tavalyi naptári évben jelentek meg először egy magyarországi székhelyű bankcsoport konszolidált adataiban. Ezzel a belföldi irányítású hitelintézetek eszközállomány alapján számított piaci részesedése 2019 során tovább nőtt, 55,4 százalékról 59,5 százalékra emelkedett.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

A hitelállomány 22,2 százalékos dinamikája 2019-ben a teljes eszközállomány 18,2 százalékos növekedésénél magasabb volt, így részesedése 60,4 százalékról 62,5 százalékra emelkedett az eszközállományon belül. A teljes eszközállomány 7666 milliárd forinttal, 49 780 milliárd forintra nőtt az év során, a hitelállomány 5661 milliárd forinttal 31 110 milliárd forintra, míg a második legnagyobb súlyú eszköztípus, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya 6,5 százalékkal, 11 108 milliárd forintra emelkedett, amivel a tárgyidőszak végén 22,3 százalékkal részesedett az eszközállományból.

A hitelállományon belül a külföldi kihelyezések részaránya a múlt év során 37,6 százalékról 40,0 százalékra emelkedett. A belföldi hitelállomány 17,8 százalékkal, 3171 milliárd forinttal nőtt, a külföldi, elsősorban akvizíciók hatásaként, 30,1 százalékkal 3228 milliárd forinttal emelkedett. A tárgyidőszak végén 13 967 milliárd forintot kitevő külföldi állomány 91,4 százaléka európai székhelyű partnerekhez került.

A forrásállományból 80,1 százalékkal részesedő betétállomány a tárgyidőszakban a teljes eszközállománnyal megegyező ütemben, 18,2 százalékkal emelkedett, 39 871 milliárd forintra, a kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya pedig 12,4 százalékkal, 2309 milliárd forintra, elsősorban a legnagyobb bankcsoport járulékos tőkebevonása nyomán.

A kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forrásállományon belüli részesedése a tárgyidőszak végén 4,6 százalékos, a saját tőkéé 10,9 százalékos, ami a szerényebb, 15,5 százalékos dinamikájának köszönhetően némileg alacsonyabb az egy évvel korábbi 11,2 százaléknál.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT: emelkedő forgalom mellett csökkent a BUX

A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint.

Heti makronaptár – Kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa

Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13,0 százalékra, és az ülést követően bejelentette az alapkamatemelési-ciklus leállítását.

A jövőt látják benne – Leginkább az ügyfélszolgálati területen nyert teret a mesterséges intelligencia

A cégek 65 százalékánál szerződést is bontottak az AI-megoldást biztosító társasággal, többnyire etikai aggályok miatt - derül ki a kutatásból.

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.