Kezdőlap Zöld üzlet Békében a természettel - 16. Biodiverzitás Csúcstalálkozó
No menu items!

Békében a természettel – 16. Biodiverzitás Csúcstalálkozó

Fotó Pelsőczy Csaba

Természeti tőkénk, bolygónk élőhelyeinek, fajainak megóvása stratégiai kérdés, ennek érdekében fogadták el a 16. Biodiverzitás Csúcstalálkozó résztvevői (COP16) a Békében a természettel nyilatkozatot – közölte Nagy István agrárminiszter. Kolumbia után a következő csúcstalálkozót Örményországban fogják megrendezni.

A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy természeti örökségünk védelme nem öncélú, hanem a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklése, a föld élőlényeinek megóvása, illetve a mezőgazdaság termelési potenciáljának fenntartása szempontjából is stratégiai jelentőségű. A biológiai sokféleség csökkenésével a táplálkozásban, betegségek gyógyításában fontos erőforrást jelentő fajokat, a jövőbeni emberi szükségletek kielégítéséhez elengedhetetlen, kulcsfontosságú géneket folyamatosan és észrevétlenül veszítjük el. Épp ezért, következetesen, összefogva, és a rendelkezésünkre álló pénzügyi forrásokat jól felhasználva kell tennünk a teremtett világunk fenntartásáért.

A természetvédelem által foganatosított védelmi intézkedések sérthetnek pillanatnyi gazdasági érdekeket, de nemzetgazdasági szempontból már most abban vagyunk érdekeltek, hogy a természetközeli élőhelyek további romlását megakadályozzuk, a védett természeti területek hálózatát pedig fejlesszük – emelte ki Nagy István.

A miniszter kifejtette, hogy a tanácskozás egyik kiemelt témája volt a nyilvános adatbázisokban elérhető genetikai információ használatának és az abból keletkező anyagi haszon megosztásának kérdése. Ezeknek az adatbankoknak köszönhető például az is, hogy a koronavírus elleni vakcinákat gyorsan sikerült kifejleszteni. Az ilyen információt felhasználó vállalkozásoknak egy pénzügyi alaphoz kell majd hozzájárulniuk. A rendelkezésre álló források pedig a biológiai sokféleség megőrzését segítik majd, különös tekintettel az őslakosok és helyi közösségek által végzett természetvédelmi tevékenységekre – hangsúlyozta Nagy István.

Kitért arra is, hogy Magyarország teljesítette vállalásait, hiszen a világon az elsők között fogadta el a 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát. Az elmúlt tizenöt évben hazánk példátlan mértékű természetvédelmi beruházásokat hajtott végre a biológiai sokféleség védelmének érdekében. Beruházásaink révén több mint 300 000 hektár élőhely állapotát javítottuk, ami ezeknek a védett területeknek körülbelül 15%-át teszi ki. Hazánk fejlesztette a természetvédelmi kezelés infrastruktúráját is, az ezekre a projektekre fordított összeg meghaladta a 300 millió eurót. A további tervek is megvannak, hiszen 2029-ig további természetvédelmi beruházásokat fog hazánk megvalósítani, legalább 100 000 hektáron.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az EKB 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.

Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást

Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta. Az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” című szakmai rendezvényén, csütörtökön, Gödöllőn.

Megjöttek a számok, több ezren már az első hónapban felvették a munkáshitelt

A tavalyi csúcsdöntések után erős maradt a lakosság hitelfelvétele 2025 elején is, ráadásul már nemcsak a lakáshitelt és a személyi kölcsönt vitték az igénylők, hanem több mint kétezer fiatal az új munkáshitelre is szinte azonnal lecsapott.

Megugrott az érdeklődés az állami támogatású konyhafelújítás iránt

Újabb rekordot döntött Magyarország legtöbb konyhabútort bemutató eseménye

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.