Kezdőlap Pénzvilág Belehúztak a nyugdíjpénztárak, már az inflációval is kezdik felvenni a versenyt
No menu items!

Belehúztak a nyugdíjpénztárak, már az inflációval is kezdik felvenni a versenyt

A magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés volt június végéig. A nyugdíjpénzek lassan már a magas inflációval is felveszik a versenyt – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Meglepően jó eredménnyel zárták az első hat hónapot a hazai nyugdíjpénztárak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapjáról is lekérdezhető árfolyamadatok alapján az önkéntes nyugdíjpénztárak portfólióinak mindegyike pozitív hozammal fejezte be a félévet, ráadásul a 44 alapból 16 két számjegyű pluszban áll. A magánnyugdíjpénztáraknál még jobb az arány, a négy intézmény 12 alapjából nyolc ért el 10 százalékosnál magasabb hozamot. 

Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a tavalyi fekete év veszteségeit lassan kezdik maguk mögött hagyni a pénztárak. Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly átlagosan mínusz 6,8 százalékos hozammal zártak, az idén viszont a legnagyobb, kiegyensúlyozott alapok, amelyekben a legtöbb pénztártag megtakarítását kezelik már annyit szedtek magukra, hogy a 2022-es bukást teljesen visszanyerhették. A kiegyensúlyozott alapok hozama az első félévben ugyanis 7,34-12,87 százalék között alakult. 

Már a reálhozam is alakul

Az egyre csökkenő inflációval szemben is egyre eredményesebben küzdenek a pénztárak. A legutolsó, júniusi inflációs adat 20,1 százalékos volt, ilyen hozamot 2022 júliusa óta ugyan egyik önkéntes pénztári alap sem ért el, de vannak már olyan portfóliók, amelyek 15 százalék fölötti árfolyamemelkedésen vannak túl azóta, a legjobban a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár bebiztosító portfóliója áll, 12 hónap alatt 17,3 százalékot emelkedett az árfolyama. A magán-nyugdíjpénztári alapok negyede ért el 15 százalék fölötti hozamot 12 hónap alatt, a Budapest klasszikus alapja viszi a prímet 17,9 százalékos árfolyamemelkedéssel. 

2023-ban viszont az év elejétől nézve a KSH átlagosan 4,6 százalékos áremelkedést mért, ezt a legtöbb pénztári portfólió hozama meghaladta. A magán-nyugdíjpénztári portfóliók mindegyikének nyeresége bőven meghaladja az áremelkedést az idén, vagyis azok a pénztártagok, akik most mennének nyugdíjba, hónapról hónapra több reálhozamot vehetnek majd fel, ha várnak a visszalépéssel – írja elemzésében a Bank360.hu. 

Egyéves időtávon viszont még mindig nincs reálhozam sehol, de ha csökken az infláció, és a pénztárak jó teljesítménye kitart, akkor az idén erre is lehet esély. Az állampapírokat tartó portfóliók abból nyerhetnek sokat, hogy a magyar állampapírpiacon esnek a hozamok. Sok klasszikus és kiegyensúlyozott portfólió ért el emiatt jó teljesítményt. 

Egy év után már ritka az egy számjegyű hozam

A magyarországi részvénypiacon is kedvezően alakultak az árfolyamok, ez főleg a magánnyugdíjpénztárakat segítette, mivel az ilyen intézményeknél korlátozott a külföldi befektetések aránya. Azok az alapok vannak valamelyest lemaradva, amelyek sok külföldi eszközt tartanak, a júniusban is tapasztalt forinterősödés ezeknek a portfólióknak visszavett a teljesítményéből. 

A 2022. júliusa óta tartó 12 hónapban elvétve akadt csak olyan nyugdíjpénztári portfólió, amelyiknek a hozama nem haladta meg a 10 százalékot. Az önkéntes pénztáraknál ezek többnyire valamilyen trendkövető alapok, amelyektől hosszú távon azt várják, hogy jobban teljesítenek majd egy átlagos növekedési portfóliónál. Az Aegon, az Aranykor és az Erste trend vagy ESG alapjaia sereghajtó 12 hónap után, mindegyikükre jellemző, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem, a fenntarható fejlődés, a társadalmi egyenlőség iránt elkötelezett cégek papírjait részesítik előnyben. A magánnyugdíjpénztárak teljesítménye egyenletesebben alakult az elmúlt egy évben. A leggyengébben teljesítő alap (MKB klasszikus portfólió) is 10,63 százalékot emelkedett.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH – az ipari termelés decemberi részletes adatai

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent.

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatcsökkentésről januárban

Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa januári ülésén az alapkamat szinten tartása mellett a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.