Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - A Brexit-szavazás hatására mérsékelt optimizmus volt a piacokon
No menu items!

BÉT – A Brexit-szavazás hatására mérsékelt optimizmus volt a piacokon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,78 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 40 933,04 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, a tőzsdék hangulatát a britek előző esti, Brexitről tartott parlamenti szavazása határozta meg, amelyen a képviselők nagyon nagy arányban elutasították a kilépés feltételrendszerére vonatkozó javaslattervezetet. Ennek hatására – mivel felerősödött a Brexit elmaradásának lehetősége – mérsékelt optimizmus uralkodott el a piacokon – mondta.

A távol-keleti tőzsdék nulla közeli állapotban maradtak, de a nyugat-európaiak – a londonit kivéve – 0,3-0,4 százalékos emelkedést produkáltak.

A magyar piac napi legerősebb pontján tudott zárni. Mindegyik blue chip emelkedett, a legjobban a Magyar Telekom teljesített 1,5 százalékos emelkedésével. Zárásra a Richter is javítani tudott, bár egész nap mínuszban tartózkodott, végül 0,3 százalékos pluszban fejezte be a napot – fejtette ki a szakértő.

Kitért arra is, hogy a forint az utóbbi 24 órában nagy kilengést mutatott: kedden délután a zárás környékén 323 fölé ment az árfolyam az euróval szemben, szerdán reggel pillanatokra 324 fölé is emelkedett, este azonban már 321,50 környékén járt. Az értékesítési vezető a napközbeni erősödést azzal magyarázta, hogy Nagy Márton, az MNB alelnöke egy bécsi beszélgetésen azt nyilatkozta, amennyiben az éves adószűrt maginfláció eléri vagy meghaladja a 3 százalékos szintet, az nagyon komoly jelzés lesz az MNB számára, hogy megtegye az első lépést a szigorítás útján. Ennyire konkrétan még nem nyilatkozott jegybanki tisztségviselő erről, ez lehetett az oka, hogy a forint nagyon rövid idő alatt mintegy 1 százalékot tudott erősödni az euróval szemben – mondta Csépai Miklós.

A Mol 30 forinttal, 0,94 százalékkal 3208 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,78 százalékkal 11 690 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,53 százalékkal 465 forintra emelkedett, forgalma 675,1 millió forint volt. A Richter-papírok ára 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5825 forintra nőtt, forgalmuk 791,2 millió forintot ért el.

A BUMIX 3959,98 ponton zárt szerdán, ez 60,06 pontos, 1,54 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Végleg kivonul a McDonald’s Oroszországból

A McDonald's gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.

Miniszterelnöknek választotta Orbánt az Országgyűlés

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

Európai Bizottság: uniós átlag feletti lesz az idei magyar növekedés

Oroszország Ukrajna elleni háborúja próbára teszi az Európai Unió gazdasági ellenállóképességét, így a korábbi várakozásokhoz képest az EU növekedési kilátásai várhatóan lefelé, az inflációs mutatók felfelé módosulnak. Az uniós GDP-bővülés idén várhatóan 2,7 százalék, a magyar 3,6 százalék lesz - áll az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében.

Nem a háború aggasztja leginkább a németeket

A fogyasztói árak széles körű és nagymértékű emelkedése aggasztja leginkább a lakosságot Németországban - derül ki egy felmérésből.

Hírek

Végleg kivonul a McDonald’s Oroszországból

A McDonald's gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.

Miniszterelnöknek választotta Orbánt az Országgyűlés

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

Szerdán újra emelkedik a benzin beszerzési ára

Szerdán csak a benzin beszerzési ára változik: bruttó 15 forinttal emelik a nagykereskedelmi árat. Ez a hagyományos 95-ös benzin kiskereskedelmi árára nem lesz hatással, viszont a prémium benzin esetében számíthatunk emelésre. 

Orosz külügy: következményei lesznek a svéd és a finn NATO-csatlakozásnak

A NATO-nak nem kellene illúziókat táplálnia azzal kapcsolatban, hogy Oroszország egyszerűen beletörődik Svédországnak és Finnországnak a blokkhoz való csatlakozásába - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Így áll fel az ötödik Orbán-kormány

Orbán Viktor miniszterelnök a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról, és megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Egyszerűbbé vált a társasházi parkolóhelyek eladása

Egyszerűbbé vált a társasházban lévő gépkocsibeállók értékesítése május 2-tól egy jogszabálymódosítás következtében - hívta fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Óriásdarazsak inváziójára kell készülni Magyarországon

Májustól a nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A látvány ellenére nem kell félni tőlük, mert az emberre ártalmatlanok.

A magyar ellenállás miatt elhalasztják az uniós olajembargót?

Az Európai Unió egyes országai szerint ideje megfontolni az orosz olaj betiltásának elhalasztását, ha a blokk vezetése nem tudja meggyőzni Magyarországot az embargó támogatásáról. Erre azért lehet szükség, hogy a javasolt szankciócsomag többi részét mielőbb életbe léptethessék.

Gazdaság

Kamatemelés. Egyhangúlag döntött az MNB monetáris tanácsa

Egyhangúlag, 8 szavazattal döntött a monetáris tanács áprilisi kamatdöntő ülésén a jegybanki alapkamat 5,40 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 8,40 százalékra, az egynapos betét kamatának 5,40 százalékra emeléséről - olvasható az ülés rövidített jegyzőkönyvében.

Javította a magyar Raiffeisen osztályzatát a Moody’s

Az elsőrendű "A" osztályzati kategóriába sorolta át a magyarországi Raiffeisen Bankot a Moody's Investors Service. Elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar Raiffeisen-érdekeltség új adósság-kibocsátásokkal eleget tesz a szavatoló tőkére és a leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményeknek (MREL).

Az MNB az infláció gyorsulásáról: minden drágult

Az előző hónaphoz képest az infláció 1,0 százalékponttal emelkedett, amit elsősorban a maginflációs tételek árindexének 1,2 százalékpontos emelkedése magyaráz. Ehhez mindhárom termékcsoport áremelkedésének gyorsulása hozzájárult - állapította meg a jegybank.

Megjelentek a profik, bezuhant a bitcoin árfolyama

A bitcoin árfolyama a novemberi csúcsának felére, 34 ezer dollár alá esett a hétvégén. A többi kriptovaluta is több százalékot zuhant a napokban. Az ok látszólag egyszerű.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom