Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel zárt a magyar piac
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel zárt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,50 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 41 605,17 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények – a stagnáló OTP kivételével – gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője. Különbözően ítélik meg a BÉT alakulását a szakértők.Kép azuzlet.hu / Forrás: pa.linkedin.com
Ballai Zoltán

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta, a magyar piacot alacsony forgalom mellett kivárás jellemezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatdöntő ülése, illetve azt követő sajtótájékoztató előtt.

A múlt héten az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, azt megelőzően pedig az Európai Központi Bank (EKB) tette közzé hasonló témában a közleményét, most azt várja mindenki, mit fog lépni a magyar jegybank – mondta.

A Mol árfolyama 30 forinttal, 0,90 százalékkal 3290 forintra csökkent, 1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 12 860 forintot ért, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 469 forintra esett, forgalma 133 millió forint volt. A Richter-papírok 105 forinttal, 1,98 százalékkal 5190 forintra gyengültek, forgalmuk 926,1 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4117,80 ponton zárt hétfőn, ez 61,31 pontos, 1,47 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.