Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág BÉT - Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten
No menu items!

BÉT – Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban kismértékben emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 232,21 ponton zárt pénteken, 117,80 ponttal, 0,21 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 53,54 milliárd forint volt az előző heti 89,22 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. A Telekom és az OTP árfolyama minimálisan emelkedett, a Mol és Richter árfolyama visszaesett.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a negatív nemzetközi befektetői hangulat ellenére csütörtökön történelmi csúcsot döntött a hazai részvényindex, elsősorban az OTP kiemelkedő teljesítményének köszönhetően.

A bankpapírral kapcsolatos hír, hogy a Goldman Sachs 16 800 forintról 18 600 forintra emelte az OTP-re vonatkozó 12 havi célárfolyamot, az ajánlás változatlanul vétel. Az OTP Bankra jelenleg 12 vételi, 2 eladási ajánlás van érvényében, a medián célárfolyam 13 635 forint.

A Richterre is céláremelés érkezett a héten, ezúttal a lengyel PKO BP 9500 forintról 10 600 forintra emelte a gyógyszerpapírra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, változatlanul vételi ajánlás mellett.

A héten közölt makroadatok közül kiemelkedett a második negyedéves GDP adat, amely a vártnál kedvezőtlenebb képet festett a magyar gazdaságról. Az előző negyedévhez képest 0,3 százalékos visszaesést mért a KSH, az elemzők által várt 0,2 százalékos növekedés helyett, éves szinten a GDP a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, munkanappal korrigálva 2,3 százalékkal csökkent.

A gazdasági teljesítmény csökkenéséhez legnagyobb mértékben az ipar, a piaci szolgáltatások, ezen belül főként a szállítás, raktározás és a kereskedelem járultak hozzá, a csökkenést mérsékelte a mezőgazdaság jó teljesítménye – közölték.

A héten a vezető részvények közül az augusztus második hetében több mint 6 százalékkal erősödő OTP árfolyama 0,11 százalékkal, 15 forinttal értékelődött fel. A bankpapír, 14 100 forinton zárt, 30,8 milliárd forintot meghaladó heti forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama szintén 0,11 százalékkal emelkedett a héten, a papír 440,0 forinton zárt pénteken, heti forgalma 251,9 millió forintot tett ki.

A Mol ára a héten 0,67 százalékkal csökkent, a részvény 2652 forinton zárt pénteken, heti forgalma 6,4 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 0,752 százalékot gyengült, a részvény 9230 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma megközelítette a 7,4 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4815,02 ponton zárt a héten, ami 267,10 ponttal, 5,87 százalékkal magasabb az előző hetinél.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Erősödött kedd reggelre a forint

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Aggasztó a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja

A brit gazdaság potenciális növekedési üteme jelenleg alacsonyabb, mint az ő szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb részében.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.