Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Elemző: az egyik legjobban teljesítő európai piac volt a budapesti
No menu items!

BÉT – Elemző: az egyik legjobban teljesítő európai piac volt a budapesti

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1118,08 pontos, 2,55 százalékos emelkedéssel, 44 941,65 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 16,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az európai indexek között az egyik legjobban teljesítő volt kedden a BUX. “Budapest felrobbant” – fogalmazott. Hozzátette: a forgalom is jelentős volt, egyedi hírek nem érkeztek a vezető részvényekre, a Richter kivételével. A gyógyszeripari vállalat részvényei több mint 4 százalékkal emelkedtek annak hatására, hogy elemzésében az Erste jelentősen megemelte a Richterre vonatkozó célárát, a korábbi 7650 forintról 9805 forintra.

Ennek fő oka, hogy egyrészt a Vraylar készítmény értékesítései magasak lehetnek a jövőben, másrészt a cég a nőgyógyászati portfólió megújításán dolgozik, ami szintén emelheti a bevételeket – mondta. Az OTP is jelentősen tudott emelkedni.

A Mol 34 forinttal, 1,51 százalékkal 2290 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 2,64 százalékkal 13 600 forintra nőtt, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,49 százalékkal 408 forintra emelkedett, forgalma 264,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 360 forinttal, 4,18 százalékkal 8980 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3784,64 ponton zárt kedden, ez 23 pontos, 0,61 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.