Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Emelkedésre számít az elemző

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat felhúzhatja a tőzsdeindexet a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Józsa Bence kifejtette, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a technikai kép alapján emelkedés várható, ha sikerül áttörni a 11 ezer forintos lélektani szintet. A Mol jegyzése az 1800 forintos támasz alatt zárt kedden, ha ez szerdán nem változik, további tér nyílhat lefelé és a jegyzés az 1700 forintos szint felé veheti az irányt.

A Richter jegyzése is meghatározó szint közelében zárt. A szakértő jelezte, hogy 6450-6500 forint között húzódik egy fontos támasz-zóna, ha ez is letörne, a 6250 forintos támaszt veheti célba a részvény. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is sávozó mozgást végez a 380-400 forintos tartományban.

Az elemző kitért arra is, hogy az OTP bejelentése szerint a keddi kereskedésben 30 ezer darab saját részvényt vásároltak, az átlagár ezúttal 10 841 forinton alakult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,14 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 35 091,72 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma alacsony, 7,1 milliárd forint volt.

A Mol 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1796 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,28 százalékkal 10 810 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,30 százalékkal 380 forintra esett, forgalma 82,8 millió forint volt.

A Richter-papírok 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6460 forintra gyengültek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Árubemutatók után álorvosok trükköznek – figyelmeztet az ITM

Eltűnőben vannak Magyarországról az árubemutatós termékértékesítők. Újabban azonban álorvosok, ingyenes szűrővizsgálat ígéretével igyekeznek behálózni idős embereket.

Kurázsi Konzorcium – A fiatalok vállalkozóvá válását segítik

Öt elismert civil szervezet megalapította a fiatalok vállalkozóvá válását segítő, a generációváltást ezzel is támogató Kurázsi Konzorciumot.

Pandémia mérleg: sok rossz döntés és 10 ezer milliárd dollár veszteség – eddig

Elkészült az első átfogó elemzés a korona-válság világgazdasági és...

A világ gazdasági versenyhatóságai jövőre Budapesten randevuznak

Magyarországra látogatnak jövőre a világ versenyhatóságainak képviselői, mivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rendezi a 20. International Competition Network (ICN) konferenciát 2021 októberében - közölte a GVH.

Hírek

A világ gazdasági versenyhatóságai jövőre Budapesten randevuznak

Magyarországra látogatnak jövőre a világ versenyhatóságainak képviselői, mivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rendezi a 20. International Competition Network (ICN) konferenciát 2021 októberében - közölte a GVH.

A mobiltelefonok tizedelik a rovarokat?

A mobiltelefonok elektromágneses sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában egy vizsgálat szerint.

Korrupció. Letöltendő börtönt kaphat 18 autópálya-rendőr

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt végrehajtandó börtönbüntetést kér tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség.

Vakcinázás. Ebzárlat és legeltetési tilalom – térkép

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, ezért az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nébih.

Élelmezési Világszervezet: adakozzanak a milliárdosok!

Adakozásra kéri a milliárdosokat David Beasley, az Élelmezési Világszervezet (WFP) főigazgatója, mert 30 millió embert fenyeget az éhhalál, ha nem kap segítséget.

Klímavédelem. Az EB emeli a tétet – 55%-os kibocsátás-csökkentést akar

Az Európai Bizottság az éghajlat védelméért többet kíván el a közösségtől, és 55%-os kibocsátás-csökkentést javasol 2030-ig.

Rajtaütés. Kábítószercsempész-hálózat Európában

Négy tonna kokaint foglaltak le az egy időben, tíz országban bűnözőkön rajtaütő rendőrök. A csempészbandának saját logója is volt. Európába szállították és a kontinensen terítették a kábítószert a bűnözők.  

Kutatás. A dínók megjelenését kihalási hullám előzte meg

Egy 233 millió évvel ezelőtt bekövetkezett, eddig ismeretlen kihalási eseményt azonosítottak a kutatók, akik szerint az úgynevezett karni pluviális (esős) esemény készítette elő a terepet a dinoszauruszok uralmához.

Felelősségbiztosítás – Alkotmányt sértő rendelet alapján

Változhat a bonus-malus rendelet. Az Autóklub kezdeményezésére indult ombudsmani vizsgálat megállapította: Alkotmánysértő a gépjármű-felelősségbiztosítás bonus-malus szabályozási rendelet.

Északi-sark – olvadás: túl a lélektani határon

A műholdas megfigyelések 1979-es kezdete óta másodszor zsugorodott négymillió négyzetkilométernél kisebbre az északi-sarki tengeri jég kiterjedése.

Védjegyper. Messi újra nyert a Massi ellen

Az Európai Unió Bírósága helybenhagyta a Messi védjegy bejegyezhetőségét azzal, hogy ítéletében elutasította az uniós védjegyhivatal (EUIPO) és egy spanyol vállalat fellebbezéseit. Az uniós törvényszék korábban megengedte Lionel Messinek a Messi védjegy lajstromozását különböző sportcikkekre.

Vadászrepülőktől lesz hangos Veszprém megye

Megnövekedett hanghatásra és a megszokottnál nagyobb légi forgalomra kell számítani több Veszprém megyei település térségében szeptember 17-25. között egy nemzetközi gyakorlat miatt - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Gazdaság

Infláció – Fordulat kell a bátrabb jegybanki válságkezeléshez

Szeptemberben még nem várható inflációs fordulat, októbertől viszont látványosan lassulhat a fogyasztói árak emelkedése, ami lehetőséget adhat a Magyar Nemzeti Banknak az élénkítésre - mondta az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.

MNB: a hitelpiacot is felforgatta a járvány

A hazai hitelpiacon is domináns volt a koronavírus-járvány hatása a második negyedévben: a kereslet csökkent, a banki kínálati feltételek szigorodtak, az állami hitelprogramok egy része pedig még nem fejtette ki teljesen a hatását - mondta a Magyar Nemzeti Bank elemzője.

Nőtt a befektetési alapok vagyona

Augusztusban a tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként 132 milliárd forinttal, 2,1 azázalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. A hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének tagjai 6331 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

Sokat költ készpénzre az állam – törvénycsomag készül

Ősszel pénzügyi digitalizációs törvénycsomag kerül a parlament elé, amely az elektronikus fizetés további térnyerését segíti elő - jelentette be Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Kötelező biztosítás – ombudsman: jogszabályt kellene módosítani

Jogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH).

Moratórium után. Az MNB a sérülékeny adósokra fókuszálna

A fizetési moratórium lejárta után célzott, a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósokra fókuszáló, átmeneti és átlátható megoldást kell találni - mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom