Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedő forgalom mellett erősödött a BUX a héten
No menu items!

BÉT – Emelkedő forgalom mellett erősödött a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX 40 886,06 ponton zárt, 740,88 ponttal, 1,85 százalékkal magasabban az előző heti záró értékénél.

A részvénypiac forgalma meghaladta az 55,63 milliárd forintot, míg az előző, három munkanapos héten 23,35 milliárd forint volt a forgalom, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek a héten.

Az MTI-hez eljuttatott elemzésében az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte, hogy pozitív hangulatban zajlott az év első teljes kereskedési hete a részvénypiacokon. A kedvező hangulatban jelentős szerepet játszottak Jerome Powell beszédei, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke igyekezett nyugtatni a pénzpiacokat, több alkalommal jelezte, hogy a Fed figyel a piacok jelzéseire, és a változó gazdasági folyamatokra, ezért rugalmas és türelmes lesz. Ebből – az elemzés szerint – egyenesen következik, hogy a korábban vártnál kevesebb kamatemelés lehet az idén az Egyesült Államokban.

A magyar vezető részvények közül az elemzésben kiemelték a Mol és a Richter mozgását, az Equilor várakozása szerint az emelkedés rövid távon mindkét részvényben folytatódhat. Az OTP jegyzése negatív korrekcióba kezdett, a Magyar Telekom pedig meghatározó szintnél akadt el.

Felidézték, hogy a Mol nem talált olajat a legújabb norvég fúrásával. Az árfolyam szempontjából az lett volna jelentős hír, ha találtak volna. Nagyságrendileg 5 százalékos találati aránnyal számolva, 35 millió dollár lehetett a mező értéke, amely így találat híján értéktelenné vált, igaz, ez nem jelentős az évi 2,5 milliárd dolláros EBITDA-hoz (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) képest.

Csütörtökön a Moody’s Investors Service által kiadott előrejelzés szerint a magyar gazdaság az idén is az Európai Unió átlagát meghaladó mértékben fog növekedni, de az ütem jelentősen lassulhat, 3,4 százalékos lehet. A hitelminősítő kiemelte, hogy a gazdasági teljesítmény nagyban függ az export volumenétől, a magyar export csaknem 28 százaléka áramlott a német piacra, így a német gazdasági növekedés mértéke erőteljesen befolyásolja majd az folyamatok alakulását – írta az Equilor.

A héten a Mol 4,33 százalékkal erősödött, pénteken 3228 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 11,15 milliárd forintot. A Richter árfolyama 2,75 százalékkal nőtt, a papír 5800 forinton zárt a hét utolsó napján, heti forgalma 10,77 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,55 százalékkal erősödött a héten, pénteki záróára 454,5 forint volt, heti forgalma meghaladta a 2,3 milliárd forintot. Az OTP árfolyama 0,26 százalékkal gyengült, a papír 11 690 forinton zárt a hét utolsó napján, heti forgalma 27,56 milliárd forint volt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3911,46 forinton zárt pénteken, az előző héthez képest 52,64 ponttal, 1,36 százalékkal magasabban.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul az autómosás szezonja: Nanotechnológiával hódít az autómosás Ubere

Beköszöntött a jó idő, ezzel pedig indul az autómosás...

Gazdaságos megoldás egyszerűsíti az áruszállítást

Ahhoz, hogy egy termék eljusson A-ból B pontba, az...

KF: új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten -...

Kamatdöntés – Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris...

Hírek

Az EU lépni akar, hogy az embercsempészek ne reptessék a migránsokat

Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a fuvarozás egyre növekvő, bűnözői hálózatok általi visszaélésszerű használatát az EU-ba irányuló irreguláris migráció elősegítésére.

Földrengés volt Horvátország magyar határhoz közeli részén

Földrengés volt kedd hajnalban, 4.14 órakor Horvátországban 3,3-as magnitúdóval, Eszék közelében, a magyar határtól 10 kilométerre - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Új elnöke lesz a Központi Statisztikai Hivatalnak

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át - közölte a hivatal.

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Gazdaság

Kamatdöntés – Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának...

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.