Kezdőlap Tőzsde BÉT - Erős évet zárt a BUX index
No menu items!

BÉT – Erős évet zárt a BUX index

Decemberben folytatódott a korrekció a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index azonban így is kifejezetten erős évet tudhat maga mögött: a BÉT fő részvényindexe 50 721 ponton zárta 2021-et, amely 2020-hoz képest 20,6 százalékos, míg a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent – közölte az értéktőzsde.

Hozzátették: az összesített éves részvényforgalom, tartva a tavalyi év szintjét, ezúttal is meghaladta a 3 ezer milliárd forintot, amelyből a december, kiugróan élénk kereskedést hozva, 416 milliárd forinttal, napi 19,8 milliárd forintos átlagforgalommal vette ki a részét. A vezető részvénynek mind az egész évre, mind decemberre vetítve az OTP Bank bizonyult, míg a brókercégek forgalmi rangsorában éves viszonylatban a WOOD & Company, az utolsó hónapot tekintve az OTP Bank végzett az élen.

Mint írták, 2021 ingadozó hangulatot hozott a világ tőkepiacain. Az aktuális járványügyi intézkedések, korlátozások mellett olyan gazdasági tényezők is befolyásolták a befektetők kereskedési kedvét, mint a nyersanyagárak emelkedése, a globálisan jelen lévő inflációs aggodalmak, valamint a kínai ingatlanpiacon tapasztalható bizonytalanság. 

Ugyan a globális tendenciák a Budapesti Értéktőzsdén is éreztették hatásukat, a Budapesti Értéktőzsde első számú tőzsdeindexe, a BUX index felülteljesített a vezető nyugat-európai indexekhez képest.

Az év első felében tapasztalható stabil, kisebb korrekciókkal szegélyezett növekedést követően augusztusban történelmi magasságokba, 50 ezer pont fölé tört, majd november elején az 55 ezer pontot is elérte a mutató. Végül a november-decemberi korrekció ellenére is 50 ezer pont felett, 50 721 ponton zárta az évet. 

A BUX, valamint a CETOP, a BUMIX, a DJ Stoxx 600 és a DAX index árfolyamának alakulása 2019 júliusától tavaly december közepéig. Forrás: bet.hu

A részvénypiac idei teljesítménye a mintegy 3,27 ezer milliárd forintos összforgalmával elérte a tavalyi, a pandémia nyomán megnövekedett piaci volatilitást és kimagasló forgalmi értékeket hozó év szintjeit. Ebből a december különösen élénk kereskedést hozott – a forgalom összesen 416 milliárd forintot tett ki (melyből extra nagy fix kötés 198,7 milliárd forint), amely napi átlagban 19,8 milliárd forintot jelent. 

A részvények éves forgalmi listájának dobogóját az OTP Bank-MOL-Richter hármas foglalta el, míg a negyedik helyre a Magyar Telekom, az ötödikre a Masterplast érkezett be.

A decemberi bontás szintén az említett trió vezető pozícióját mutatja, a három részvény együttesen 97 százalékkal részesült az összforgalomból az utolsó hónap során. 

A BÉT forgalmának alakulása 2009. januárjától 2021. szeptemberéig. Forrás: bet.hu

A részvénypiac mozgalmasságát az új kibocsátások, bevezetések is mutatják, amelyek különösen az év második felében sokasodtak meg. Az AutoWallis novemberben végrehajott nyilvános részvénykibocsátása által egy rég nem látott tőkebevonási forma jelent meg újra a BÉT-en. A Standard kategóriában az Eprolius debütált, míg a középvállalati platformon, a BÉT Xtend piacon az OXO Technologies, a NAP, valamint a Polyduct jelent meg. Szintlépések is színesítették az évet, az AKKO Invest a Prémium-, a Megakrán pedig az Xtend kibocsátók közül elsőként a Standard kategóriába lépett elő. 

A befektetési szolgáltatók forgalmi versengését idén az Erste Bankot és a Concorde-ot is maga mögé utasítva a WOOD & Company nyerte, 1 542 milliárd forintos összforgalommal.

Decemberre lebontva az OTP Bank zárt az első helyen, 422,7 milliárd forintos forgalom realizálása mellett. 

2021 az árupiac újjáéledését is jelöli a BÉT-en – a hazai tőzsdetörténet jelentős múltra visszatekintő szegmense a BÉT és az Equilor közös fejlesztése mentén kapott új erőre, év végéig 8,6 milliárd forintos forgalmat generálva, amelyből 232 millió forint decemberben került jegyzésre – közölte a Budapesti Értéktőzsde.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy magyarországi szállodával bővül a Hilaris Hotels

Zentai Péter Tovább folytatódik a Hilaris Hotels dinamikus növekedése: májusban...

Megkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem környezeti ellenőrző rendszer

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció

A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.
Hirdetés

Hírek

Megkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem környezeti ellenőrző rendszer

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció

A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.

1,8 tonnányi, a Velencei-tóban elpusztult halat szállítottak el

Kedd délig 1800 kilogrammnyi elhullott halat szállítottak el a Velencei-tó mellől.

A Magyar Telekom részvény-visszavásárlást indít

A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben - közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit