Kezdőlap Tőzsde BÉT - Folytatódhat a pozitív korrekció
No menu items!

BÉT – Folytatódhat a pozitív korrekció

Folytatódhat a pozitív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén a keddi kereskedésében az elemzők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kiemelte, a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt további, mérsékelt emelkedésre lehet számítani a keddi nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 8600 forint közelében húzódik fontos ellenállási szint, hétfőn ezt a szintet meg is érintette a banki papír, de nem sikerült áttörnie. Szerinte szignifikáns áttörése esetén a 8800-9000 forintos tartományt célozhatja meg.

Hozzátette, a Mol jegyzése továbbra is a 2000 forintos támasz felett mozog, azonban egyre nagyobb az esély arra, hogy az olajipari részvény hamarosan letöri, ez esetben a későbbiekben az 1900 forintos támasz felé veheti az irányt. A Richter árfolyama folytatta az emelkedést, a következő potenciális akadály 6800 forintnál látható a gyógyszergyártó grafikonján. A Magyar Telekom továbbra is a 360-380 forintos tartományban mozoghat – véli Varga Zoltán.

Az Equilor szenior elemzője arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos szint közelében van az euró-forint árfolyam, a grafikonon 355,25-nél húzódik a 30 napos mozgóátlag, amelynek letörése esetén folytatódhatna a forint erősödése a 350-es szint irányába. A dollár-forint jegyzésében 326,80-nál található ugyanez a támasz, a kedd délutáni jegybanki ülés üzenetei eldönthetik az irányt.

A CIB elemzői hangsúlyozzák, a globális piacokon továbbra is viszonylag jó a hangulat. Hétfőn a részvénypiacok emelkedtek a korlátozások feloldásával kapcsolatos optimizmus miatt, de kedden Ázsiában már lemorzsolódó indexeket lehet látni.

A jelentős korrekciót követően láthatóan gyengült a lendület, jellemzően sávos, igazi irány nélküli kereskedés tapasztalható, nagyobb és tartósabb további emelkedéshez “valódi” javulás kellene a járványhelyzetben és a fundamentumokban is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 232,18 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel, 33 196,85 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 6 forinttal, 0,30 százalékkal 2004 forintra gyengült, 992,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 60 forinttal, 0,71 százalékkal 8460 forintra erősödtek, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,09 százalékkal 370 forintra nőtt, forgalma 292,3 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 90 forinttal, 1,37 százalékkal 6650 forintra emelkedett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb Közép-Ázsiai célpontra repülhetünk Budapestről

A SCAT Airlines csatlakozásával a Budapestről induló légi utasok számára egyúttal szélesebb kínálat és zökkenőmentes csatlakozás kínálkozik a régión belüli további városokba. 

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium, Kossuth téri épületében

Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása.

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.