Kezdőlap Tőzsde BÉT - Folytatódhat az előző napi negatív korrekció
No menu items!

BÉT – Folytatódhat az előző napi negatív korrekció

A nemzetközi befektetői hangulat némi romlása miatt folytatódhat az előző nap indult negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán – véli az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán elmondta: továbbra is az OTP lehet fókuszban, a vezető részvények közül leginkább a pénzintézet papírjainak mozgására érdemes figyelni. A bankpapír kedden folytatta az emelkedést, megközelítve a 18 500 forintos szintet. Az elemző szerint egy esetleges korrekcióban 18 ezer forintnál rendkívül erős támasz húzódik, ahol ismét vételi lehetőség alakulhat ki, hiszen a korábbi alakzatból 19 500 forintos célárfolyam adódik.

A Mol jegyzése pontosan a 2400 forintos támaszon zárt, letörése esetén további 30-40 forintos csökkenés jöhet, míg ellenállás 2430 forintnál található. A Richter ismét a 8800 forintos szint alatt zárt, így annak jelentősége csökkent a továbbiakra nézve. Támasz 8700 forintnál, míg ellenállás 8900 felett húzódik. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 430-440 forintos tartományban mozog.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 119,13 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 52 623,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2400 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,30 százalékkal 18 395 forintra erősödött, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,92 százalékkal 438 forintra nőtt, forgalma 107,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,07 százalékkal 8780 forintra esett, a részvények forgalma 872,9 millió forintot ért el.

A BUMIX 4354,49 ponton zárt kedden, ez 63,08 pontos, 1,43 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...