Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számít a szakértő
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számít a szakértő

Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Józsa Bence elmondta: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a rövid távú támasz 19 ezer forintnál látható. A Mol grafikonján 2800 forintnál látható ellenállás, míg 2700 forintnál támasz húzódik.

bux Józsa Bence - Equilor

A Richter folytatta lefelé menetelését, a 30 napos mozgóátlag vonala képez most támaszt a kurzus számára 8569 forintnál, ezt követően a 200 napos mozgóátlag jelentkezik 8473 forintnál. A Magyar Telekom részvénye a 420-430 forintos sávban mozoghat tovább.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 411,26 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 54 780,65 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt.

A Mol 16 forinttal, 0,58 százalékkal 2730 forintra csökkent, 974,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 225 forinttal, 1,17 százalékkal 19 025 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,82 százalékkal 425 forintra gyengült, forgalma 133,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,29 százalékkal 8585 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jelentősen emelkedhet jövőre a polgármesterek fizetése

Bő 200 ezer forinttal 1,5 millió forintra emelkedhet a főpolgármester havi illetménye, és a polgármestereké is nőhet, amennyiben az Országgyűlés is elfogadja a törvényalkotási bizottság által megszavazott változtatást.

Varga Mihály: idén kétszámjegyű lehet az építőipar bővülése

Az építőipar teljesítménye az idén 10 százalékkal bővülhet, a teljes gazdaságot tekintve pedig 6-6,5 százalékos növekedés várható - mondta a pénzügyminiszter.

Béremelést kapnak a katonák – juttatásokkal

Megállapodtak a Magyar Honvédség jövő évi béren kívüli juttatásairól. Az erről szóló dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Hazuga Károly, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írta alá.

Konferenciapiac Covid idején: a személyes találkozások megkerülhetetlenek, de a hibridé a jövő

A koronavírus-járvány alapvetően átalakítja a nagyvállalati rendezvénypiacot. A hibrid események előretörnek, a rendezvények egyszerűbbek lesznek, de a jövőben is nagy szerep jut a személyes részvételen alapuló eseményeknek - csak másként, mint eddig – elemez Mantuano Mónika az UNICEO (United Networks of International Corporate Event Organizers) alelnöke, a magyarországi közösség vezetője. 

Hírek

Jelentősen emelkedhet jövőre a polgármesterek fizetése

Bő 200 ezer forinttal 1,5 millió forintra emelkedhet a főpolgármester havi illetménye, és a polgármestereké is nőhet, amennyiben az Országgyűlés is elfogadja a törvényalkotási bizottság által megszavazott változtatást.

Béremelést kapnak a katonák – juttatásokkal

Megállapodtak a Magyar Honvédség jövő évi béren kívüli juttatásairól. Az erről szóló dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Hazuga Károly, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írta alá.

Újabb tíz évig nem kell roamingdíjat fizetni az EU-ban

A következő tíz évben is többletköltségek nélkül használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során - erről állapodtak meg az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói.

Ónos esővel jön az újabb havazás – riasztások több megyében

Az ország egyes részein a késő délelőtti órákig tartós ónos eső várható. Veszprém megye több járásában másodfokú, többfelé elsőfokú riasztás van érvényben az ónos eső veszélye miatt, később pedig havazásra kell készülni.

Szerbia is belép a Nemzetközi Beruházási Bankba

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) felveszi a részvényes államok sorába a Szerb Köztársaságot a kormányzótanács ülésén született egybehangzó határozat alapján - jelentette be a pénzintézet.

Tizenhat év után új kancellárja van Németországnak

Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak a német szövetségi parlament, a Bundestag.

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják – távozik a parlamenti államtitkár

Kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről Völner Pál - közölte a politikust képviselő ügyvédi iroda.

Új napelemes pályázat – 35 ezer család kaphat milliókat

Elindult hazánk eddigi legnagyobb szabású, lakosságot érintő zöldítési projektje, amelyben napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez lehet forrást igényelni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Gazdaság

Tovább szigorított az MNB – 3,3 százalék az egyhetes betét kamata

Újabb 20 bázispontos emelés után 3,3 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank.

Szerbia is belép a Nemzetközi Beruházási Bankba

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) felveszi a részvényes államok sorába a Szerb Köztársaságot a kormányzótanács ülésén született egybehangzó határozat alapján - jelentette be a pénzintézet.

Öngondoskodás. Az átlagnál rosszabb helyzetben a magyarok

Egy tizenhat országra kiterjedő felmérés szerint a magyaroknak az átlagnál jóval nagyobb százaléka - közel fele -  nem rendelkezik semmilyen kiegészítő nyugdíjcélú megtakarítással. Akik félretesznek ilyen célokra, azok körében viszont a nyugdíjbiztosítási szerződések száma idén már átlépi a négyszázezres küszöböt - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az MNB visszavonta a Holmium Work-Out Zrt. engedélyét

Nem felelt meg a hitelintézeti törvény előírásainak, ezért a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Holmium Work-Out Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, illetve követelésvásárlásra vonatkozó engedélyét, valamint elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom