Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számít az elemző

Iránykereséssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 10500 forintnál húzódik fontos ellenállás, míg 10 ezer forintnál támasz. A Mol árfolyama tovább távolodott az 1650 forintos támaszról, így ha tovább folytatódik az emelkedés, az 1700 forintos ellenállást veheti célba a jegyzés, míg irányváltás esetén az 1650 forintos támasz letörését követően 1600 forintig csökkenhet az árfolyam.

A Richter június 26. óta a legnagyobb esését szenvedte el a csütörtöki kereskedés során. Amennyiben pénteken tovább folytatódik az esés, első körben 6750 forint lehet a támasz. A Magyar Telekom továbbra is a 355-365 forintos sávban mozog.

Kitért arra, hogy nem lesz további kamatvágás és V-alakú kilábalás Magyarországon. Erről Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélt egy konferencián, megerősítve, hogy nincs tere a további kamatcsökkentésnek, a jelenlegi szint megfelelő – közölte az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,71 pontos, 0,81 százalékos csökkenéssel, 34 858,03 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 13 forinttal, 0,78 százalékkal 1677 forintra erősödött, 878,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 10 470 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,69 százalékkal 363,50 forintra emelkedett, forgalma 16,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,53 százalékkal 6960 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság

Nagy Márton szerint jövőre 5-6 százalékos inflációval számolva 4-5 százalékos, vagy afölötti reábérnövekedés is lehet.

A Pick Szeged Zrt. kedvezőtlen gazdasági környezetben is növelte nyereségét

Az első hat hónapban a nyershús-alapanyagok felvásárlási ára tovább nőtt, júniusban rekordszintre, kilogrammonként 2,5 euróra emelkedett.

Tabuk miatt fuccsol be a családi vállalkozások utódlása

A Generációk Partnere szakértőjének tapasztalatai alapján a sikeres elengedés egyik kulcsa, hogy az alapító találjon magának egy új kihívást, célt.

BÉT – Elemző: az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest