Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint

Iránykeresésre számítanak nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén kedden az elemzők.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az ázsiai kereskedésben profitrealizálás látszik, a határidős indexek pedig iránykeresést jeleznek az európai piacokon. A befektetők főként az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntésére várnak, illetve Európában a Brexittel kapcsolatos fejlemények lehetnek piacmozgató hatásúak – mutatott rá.

A magyar tőzsdén a nemzetközi folyamatok lehetnek irányadóak, a szakértő iránykeresésre számít nyitásban a BÉT-en.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában felidézte, hogy hétfőn jelentős emelkedéssel zárt a BUX. Az OTP csaknem 4 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson zárt; a technikai kép alapján hamarosan elérhető lehet a 13 000 forintos szint is, de a szakértő szerint kedden reggel nem zárható ki egy kisebb negatív korrekció a bankpapír árfolyamában. A Mol előtt áll a 3350 forintos szint áttörése, ha ez megtörténik, a 3450-3500 forintos tartományt célozhatja meg a jegyzés – fejtette ki az MTI-nek.

A Magyar Telekomtól továbbra is oldalazást vár az elemző a 465-475 forintos tartományban. A Richter árfolyama is emelkedéssel tudott zárni hétfőn, a gyógyszergyártó grafikonján 5400 forintnál húzódik egy fontos ellenállási szint, amellyel meg kellene küzdeni a további emelkedéshez – hívta fel a figyelmet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 749,99 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 42 085,01 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 28,1 milliárd forint volt.

Az OTP-részvények ára 490 forinttal, 3,97 százalékkal 12 830 forintra nőtt, forgalmuk 18,4 milliárd forintot tett ki, a bankpapír a BUX-hoz hasonlóan új történelmi csúcson zárt.

A Mol 16 forinttal, 0,48 százalékkal 3344 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,75 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 336,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,56 százalékkal 5370 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg