Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel kezdhet a tőzsde
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel kezdhet a tőzsde

Várhatóan nem folytatódik az emelkedés, a Budapesti Értéktőzsde iránykereséssel kezdhet csütörtökön – közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence a vezető részvények közül elsősorban a Richternél számít erősödésre, a gyógyszergyártó részvényei – mint írta – 6500 forintig erősödhetnek. A Mol 1800 forintig emelkedhet, a többi nagy kibocsátó árfolyama viszont inkább lefelé tart – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,93 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 34 917,01 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 42 forinttal, 2,43 százalékkal 1770 forintra erősödött, 830,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,44 százalékkal 10 800 forintra csökkent, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 372 forintra nőtt, forgalma 146,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 3,39 százalékkal 6400 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vegyünk nagy levegőt! – Jelentősen javult a levegő minősége

A levegőminőségi célok eléréséhez jelentős mértékben hozzájárul a lakóingatlanok energetikai korszerűsítése, mint például az otthonfelújítási támogatás

Erősödik az MG a magyarországi újautó-piacon

Az MG eladásaiban a magyarországi trenddel ellentétben a magánszemély vásárlók vannak túlsúlyban, arányuk 60 százalék a céges vevők 40 százalékával szemben.

Akkor most van még szükség téli-nyári gumikra?

A Siemensszel való együttműködés során a vulkanizáló préseket átalakították, így ma már közvetlenül elektromos árammal történik az abroncsok előállítása.

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX – Nyerő az OTP

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...