Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat alapján emelkedésre számít a nyitásban kedden a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán szerint a vezető részvények közül elsősorban az OTP mozgása lehet érdekes, ha a következő napokban sikerül áttörni a 11 ezer forintos ellenállási szintet, nagyobb tér nyílhat meg felfelé. A Mol technikai képe továbbra is negatív, jelenleg az 1700-1800 forintos kereskedési sávban mozog a részvény.

A Richter piacán folytatódhat a pozitív korrekció, a következő fontosabb akadály 6700 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozog, hétfőn sikerült elrugaszkodni a támasztól.

A szakértő jelezte, hogy az OTP ismét 30 ezer részvényt vásárolt, az átlagár ezúttal 10 772 forinton alakult.

Varga Zoltán kitért arra is, hogy ismét kamatot vághat az MNB. A júniusi csökkentést követően kedden délután újabb 15 bázispontos kamatvágásról határozhat a Monetáris Tanács a 14 órakor esedékes kamatdöntő ülésen. A befektetők a 15 órakor megjelenő közleményre is figyelnek, hogy milyen üzeneteket közölnek a döntéshozók a hosszú távú kamatpályát illetően – jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 19,19 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 35 181,69 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt.

A Mol 25 forinttal, 1,41 százalékkal 1750 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 760 forintra mérséklődött, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,98 százalékkal 387 forintra erősödött, forgalma 112,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,61 százalékkal 6620 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: a megszokott csatornákon lehet informálódni

A kényelmes ügyintézéshez érdemes felkeresni a NAV online szolgáltatásait

Amerikai álom? Kaliforniában beindult a robottaxi

A Waymo májusban kiterjeszti ingyenes, teljesen vezető nélküli robotaxi szolgáltatásait Los Angelesre és néhány San Francisco közelében lévő városra.

Már csak öt év és tarolhat a mesterséges intelligencia

Az Nvidia vezérigazgatója szerint a mesterséges intelligencia öt éven belül átmegy az emberi teszteken.

Technológiát fejlesztenek a nyíregyházi Alföldi Környezetvédelmi Kft.-nél

A cég árbevételének döntő többségét az ipari és veszélyes hulladékok begyűjtése adja, a beruházás segítségével a hulladék-újrahasznosítást fejlesztették, a gyártás energiaköltségét pedig napelemmel biztosítják.

Hírek

NAV: a megszokott csatornákon lehet informálódni

A kényelmes ügyintézéshez érdemes felkeresni a NAV online szolgáltatásait

Pozitív nyitás várható a pénteki kereskedésben

A kedvező nemzetközi hangulat miatt azonban pénteken pozitív irányú elmozdulás várható nyitásban.

Csekély mértékben gyengült a forint reggel

Kis mértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.

A vegyes nemzetközi befektetői hangulatot követte a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,98 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 66 038,20 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Enyhe csökkenéssel nyithat a tőzsde

Enyhe csökkenéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 77,81 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 66 263,18 ponton zárt.

Nemzeti ünnep miatt a tokiói börze zárva

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján,

Erősödés a vezető ázsiai piacokon, a Nikkei rekordszinten zárt

 Elemzők szerint a japán részvények drágulása mögött elsősorban a japán jegybank (BoJ) rendkívül laza monetáris politikája áll, ami lényegében negatív szinten tartja a diszkontrátát,

Gazdaság

Varga Mihály: a kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét

A kormány célja, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben tartva erősítse a Magyar Nemzeti Bank átláthatóságát és biztosítsa az állami hivataloktól is elvárt takarékos működését...

Orbán Viktor: a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen

A miniszterelnök véleménye szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen .

Ezért szárnyal a Bitcoin. De a veszély nem múlt el

A kripto tartalékvaluta emelkedésben van – és 2021 vége óta a legmagasabb szinten tart. Ezt érdemes tudni a Bitcoin-raliról.

100 bázisponttal csökkent az alapkamat

Az alacsonyabb infláció és az ország kockázati megítélésének kedvező alakulása tette lehetővé az alapkamat csökkentésének átmeneti gyorsítását