Kezdőlap Tőzsde BÉT - Megállhat az erősödés az elemzők szerint
No menu items!

BÉT – Megállhat az erősödés az elemzők szerint

Megállhat az erősödés a tőzsdén, csütörtökön alacsony forgalomra és iránykeresésre számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a 41 ezer ponthoz közelítve a részvényindex fontos ellenállási szinthez érkezett. A vezető részvények közül – tette hozzá – az OTP árfolyamában a 11 850 forintos történelmi maximum lehet a meghatározó ellenállás, de a következő napokban nem várható kitörési kísérlet.

A Mol árfolyamában folytatódhat a negatív korrekció, a Magyar Telekom emelkedése egyelőre elakadt a 455 forintos szint körül, a Richter-papírok viszont az 5900 forintot is elérhetik – írta az elemző az MTI-nek csütörtökön.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu
Móró Tamás

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a tőzsdeindex enyhe csökkenésére, a részvények árfolyamában pedig legfeljebb kisebb mozgásra számít. Jelentős vállalati hír híján legfeljebb a nemzetközi tőzsdei hangulat befolyásolhatja a BÉT-et – fejtette ki az MTI kérdésére.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,55 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 40 784,27 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 28 forinttal, 0,86 százalékkal, 3212 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 11 700 forintot értek, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal, 449 forintra erősödött, forgalma 657,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,52 százalékkal, 5780 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

Az infláció felett nőtt a tőkepiaci szereplők, pénztárak, biztosítók forgalma 2024-ben

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok egyéni számláin jóváírt tagdíjbefizetések és adójóváírások összege 12,6 százalékkal, 165,1 milliárd forintra nőtt, a kifizetések pedig 6,6 százalékkal, 130,2 milliárd forintra csökkentek.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre
Hirdetés

Hírek

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,