Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence elmondta, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a támasz 10 600 forintnál, míg az ellenállás 11 100 forint közelében található. A Mol esetében 1700 forint közelében húzódik a támasz, amely gátat szabhat a további esésnek, ehhez a szinthez napok óta egyre közelebb kúszik az árfolyam.

A Magyar Telekom jegyzése a 375-385 forintos tartományban mozog, az elemző szerint ebben egyelőre nem várható változás. A Richter technikai képe továbbra is pozitív, a részvények ára a hétfői kereskedésben új történelmi maximumot állított be 7395 forintnál.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,73 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 35 994,83 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek a legutóbbi, szerdai záráshoz képest.

A Mol árfolyama 9 forinttal, 0,52 százalékkal 1710 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 750 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,79 százalékkal 375 forintra gyengült, forgalma 45,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,62 százalékkal 7275 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.