Kezdőlap Tőzsde BÉT - Nagyobb mozgások és csökkenés várható
No menu items!

BÉT – Nagyobb mozgások és csökkenés várható

A Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedésében nagyobb mozgások és csökkenés várható az elemzők szerint.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.huMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy az Amerikai Egyesült Államokban óriási eladás volt a részvénypiacokon csütörtökön, és a német index is jelentősen csökkent. A nemzetközi tőzsdei eséseket többnyire az amerikai járványügyi helyzet romlásával összefüggő pesszimizmus eredményezte.

Hozzátette, hogy a csütörtöki komoly nemzetközi esésre a magyar tőzsde a korábbi zárás miatt nem tudott aznap teljesen regálni, ezért a BÉT-en pénteken lehet nagyobb mozgásokra számítani. Móró Tamás szerint főleg az OTP-nél elképzelhető, hogy a csütörtöki árszint alatt kereskednek majd a papírral.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője kiemelte, hogy pénteken is csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.

Kifejtette: az OTP árfolyama fontos támasz-zónához ért, ez 10 800-11 000 forint között húzódik, amennyiben szignifikánsan letörne, további tér nyílhat lefelé, ha azonban meg tud maradni felette, akkor hamarosan pozitív fordulat jöhet a technikai kép alapján. A Mol árfolyama folytathatja útját lefelé, az 1920 forintos szint irányába. A Richter grafikonján 6800 forintnál húzódik meghatározó támasz. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 380-400 forintos sávban mozog, azonban most az alsó szélét tesztelgeti – írta Józsa Bence.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 874,15 pontos, 2,33 százalékos csökkenéssel, 36 640,64 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 22 forinttal, 1,12 százalékkal 1950 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 370 forinttal, 3,27 százalékkal 10 940 forintra esett, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4,50 forinttal, 1,17 százalékkal 380 forintra gyengült, forgalma 364,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 2,28 százalékkal 6855 forintra csökkent, forgalmuk 936,6 millió forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg