Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén kedden, a hangulat azonban továbbra is törékeny lehet az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán közölte, hétfőn pánikszerű eladási hullám söpört végig a tőzsdéken, a magyar részvénypiac is rég nem látott zuhanást produkált, az olajár esése miatt elsősorban a Mol-t “ütötték” a befektetők, ennek következtében 2000 forintos szintre esett az olajtársaság árfolyama.

Az OTP jegyzése elérte a 12 500 forintos támaszt, az elemző szerint a Molhoz hasonlóan itt is visszapattanás jöhet reggel. A Richter megúszta kisebb eséssel, a gyógyszergyártó vállalat részvényeinél csökkenés esetén 6200 forintnál, emelkedésénél pedig 6600 forintnál található támasz, illetve ellenállás. A Magyar Telekom árfolyamában a 390-400 forintos szintre érdemes figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3109,46 pontos, 7,55 százalékos csökkenéssel, 38 075,83 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma magas, 30,5 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 268 forinttal, 11,82 százalékkal 2000 forintra csökkent, 6,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1150 forinttal, 8,36 százalékkal 12 600 forintra esett, forgalmuk 18,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 9 forinttal, 2,23 százalékkal 394 forintra gyengült, forgalma 521,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,81 százalékkal 6440 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.