Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Szakértő: kis emelkedéssel zárt a BUX
No menu items!

BÉT – Szakértő: kis emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,65 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 40 721,48 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Demjén Ottó
Demjén Ottó

Demjén Ottó, az OTP Treasury osztályvezetője az M1 aktuális csatornán elmondta: semleges volt a nemzetközi hangulat, a BUX kis emelkedéssel zárt. A szakértő kiemelte: a vezető részvények közül a Richter erősödött leginkább, és pluszban tudott zárni az OTP is, a Mol és a Magyar Telekom árfolyama viszont gyengült.

A Mol 26 forinttal, 0,78 százalékkal 3306 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,77 százalékkal 11 710 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,74 százalékkal 468,50 forintra esett, forgalma 900,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,85 százalékkal 5500 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3835,44 ponton zárt csütörtökön, ez 1,93 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Oda a munkahelyek? Már a legnagyobb multikra hajt a mesterséges intelligencia úttörője

Az OpenAI ígéretet tett arra, hogy a ChatGPT Enterprise ügyfeleinek adatait nem használják fel a modellek képzéséhez.

Az otthonfelújítási program a családi házak energiahatékonyságának javítását szolgálja

A pályázati feltételek mielőbbi véglegesítése érdekében a program társadalmi egyeztetése akár már a következő hetekben megkezdődhet

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Júniusban indulhat az otthonfelújítási korszerűsítési program

Az energiaigény és ezáltal az energiafogyasztás csökkentésével a cél, hogy minél inkább a rezsivédett sávhatár alatt tudjon mindenki maradni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.