Kezdőlap Tőzsde BÉT - Történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde
No menu items!

BÉT – Történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

A részvényindexe, a BUX 424,58 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 57 081,18 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy pozitív volt a hangulat az európai tőzsdéken, a német és a francia indexek is 0,7 százalék körül emelkedtek, a magyar tőzsde az európai fősodorral haladt.

A kedvező hangulatot szerinte az okozhatta, hogy a befektetők bizalommal tekintenek a mesterséges intelligencia rejtette lehetőségekre, többek között annak apropóján is, hogy egy brit chip-gyártó tőzsdére készül, mindez pedig az aggodalmakat a háttérbe szorította.

Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy a forgalom magas volt, de nem a blue chipeké – hiszen azok átlagosan teljesítettek ilyen szempontból -, hanem a kisebb részvényeké. Nagy volt a kereslet a saját részvény vásárlási programot indított OPUS iránt, de a 4iG, az Állami Nyomda és az Appeninn papírjai is az átlaghoz viszonyítva jobban forogtak.

A vezető papírok jelentési szezonja lezárult, sokan most a kisebb papíroktól várják a jelentősebb emelkedéseket – magyarázta.

Kiemelte, hogy az OTP-papírok teljesítményére kedvezően hatott a Citi célár-emelése, amelyet a gyorsjelentés kedvező számai indokoltak.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,42 százalékkal 14 295 forintra erősödött, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki.

A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2698 forintra gyengült, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,03 százalékkal 442 forintra nőtt, forgalma 106,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,22 százalékkal 9210 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5094,64 ponton zárt kedden, ez 144,04 pontos, 2,91 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit