Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - További csökkenés várható a nyitásban
No menu items!

BÉT – További csökkenés várható a nyitásban

További csökkenés várható a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán elmondta: a hétfői kereskedésben a pozitív nemzetközi befektetői hangulat ellenére csökkent a BUX, mely a Mol és a Richter piacán tapasztalható, erőteljes eladói nyomásnak volt betudható, kedd reggelre a nemzetközi befektetői hangulat is elromlott, így további csökkenés várható nyitásban.

Varga Zoltán kifejtette, hogy az OTP jól szerepelt hétfőn, és a technikai kép alapján további emelkedés várható, amennyiben egy kisebb-nagyobb negatív korrekciót követően sikerül áttörni a 11 000 forintos lélektani szintet. A Mol jegyzése az 1800 forintos támasz alatt zárt, amennyiben ez kedden megerősítésre kerül, további tér nyílhat lefelé, és az 1700 forintos szint felé veheti az irányt.

A Richter jegyzése is meghatározó szint közelében zárt, 6450-6500 forint között húzódik egy fontos támaszzóna, amennyiben ez is letörésre kerülne, a 6250 forintos támaszt veheti célba. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is sávozó mozgást végez a 380-400 forintos tartományban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,74 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 35 335,86 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 40 forinttal, 2,18 százalékkal 1794 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,77 százalékkal 10 950 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,92 százalékkal 385 forintra nőtt, forgalma 122,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 3,28 százalékkal 6480 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csehország – infláció: negyedével drágult az üdülés

Júliusban 3,4 százalékra emelkedett az éves szintű infláció Csehországban a júniusi 3,3 százalékról. A leginkább a szezonális üdülési árak nőttek, 23 százalékkal voltak drágábbak, mint egy éve - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal.

Agrárbiztosítás – nőtt a támogatási keret

Ötmilliárd forintról hétmilliárd forintra emelkedett a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás kerete, így a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65 százalékáról 70 százalékára nőtt.

Felmelegedés. Az egyik legforróbb év volt a tavalyi

A tavalyi volt a három legmelegebb év egyike az időjárási feljegyzések szerint, amely gleccserek olvadásával, tengerszint-emelkedéssel, rengeteg bozóttűzzel, hőhullámokkal és szárazságokkal járt - áll az Amerikai Meteorológiai Társaság (BAMS) tanulmányában.

Milliárdokat gyűjtött jogosulatlanul – 275 milliós bírságot kapott

Jogosulatlan pénzgyűjtés miatt a Magyar Nemzeti Bank 275 millió forintos bírságot szabott ki U. Attilára, akinek bankszámlájáról 500 millió forint befektetői pénzt zárolt. Az ügyben feljelentést is tettek.

Hírek

Felmelegedés. Az egyik legforróbb év volt a tavalyi

A tavalyi volt a három legmelegebb év egyike az időjárási feljegyzések szerint, amely gleccserek olvadásával, tengerszint-emelkedéssel, rengeteg bozóttűzzel, hőhullámokkal és szárazságokkal járt - áll az Amerikai Meteorológiai Társaság (BAMS) tanulmányában.

Milliárdokat gyűjtött jogosulatlanul – 275 milliós bírságot kapott

Jogosulatlan pénzgyűjtés miatt a Magyar Nemzeti Bank 275 millió forintos bírságot szabott ki U. Attilára, akinek bankszámlájáról 500 millió forint befektetői pénzt zárolt. Az ügyben feljelentést is tettek.

Hiba miatt leállt a paksi 4-es blokk

Egy irányítástechnikai berendezés meghibásodása miatt csütörtök hajnalban leállt a paksi atomerőmű 4. blokkja - közölte honlapján az atomerőmű.

NBA árverés – Jordan cipője 400 ezer, szerződés másolata 60 ezer dollárt ér

Egy gyűjtő 57 068 dollárt (16,8 millió forint) fizetett az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szupersztárja, Michael Jordan első szerződésének fénymásolatáért.

Két évtized után megépülhet a firenzei Uffizi képtár új, vitatott kijárata

Két évtized után megépülhet a firenzei Uffizi képtár új, ultramodern kijárati komplexuma, mivel a kulturális minisztérium jóváhagyta a bővítéshez szükséges 12 millió euró kiutalását.

Családnevek. Milánóban több a Hu, mint a Rossi

Milánóban második helyre szorult vissza az Olaszországban legelterjedtebb családnévnek számító Rossi, és helyét a kínai Hu családnév vette át.

Ruhásszekrényben lapult a több ezer éves lelet – videó

Muzeális értékű kelta kést találtak egy férfinél a rendőrök Szolnokon - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Koronavírus – Két héten belül kibocsátják az első orosz védőoltásokat

A Covid-19 elleni orosz védőoltás első adagjait két héten belül legyártják, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

Pankrátorból lett a világ legjobban fizetett színésze

Tavaly után idén is Dwayne Johnson a világ legjobban kereső férfi színésze a Forbes magazin szerint: a lap 87,5 millió dollárra becsüli a pankrátorból lett színész elmúlt egy évben szerzett keresetét.

A fél országban ismét felhőszakadásra, zivatarra figyelmeztetnek

Zivatarveszély miatt a fél országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Csütörtökön felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés várható.

Budapest Airport: a repülés biztonságos

Júliusban már 300 ezren fordultak meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, augusztusban pedig várhatóan ennél is többen fognak utazni - közölte a Budapest Airport kommunikációs vezetője.

Koronavírus – A német egészségügyi miniszter aggódik

Aggasztónak nevezte a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedését Jens Spahn német egészségügyi miniszter. "Aggodalomra ad okot, ha marad a növekvő tendencia." A miniszter szkeptikus az orosz vakcinát illetően.

Gazdaság

2020 Faktoring Évkönyv – Dinamikusan bővült a magyar piac

A magyar faktoring piac egyike volt a legdinamikusabban emelkedőnek tavaly kelet-európai összevetésben, a faktorált követelések összege 6,91 milliárd euróról 8,55 milliárd euróra nőtt, amely 23,7 százalékos emelkedést jelent - derült ki a 2020 Faktoring Évkönyvből.

Zöld kötvény – 33,8 millió eurós budapesti bevásárlás

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) több mint 33,8 millió euró értékben vásárolt zöld vállalati kötvényt, ezzel a befektetéssel a bank jelentős mértékben tovább növeli magyarországi portfólióját.

OTP: a vártnál erősebb negyedéves eredmény

A második negyedév adatai alapján az OTP kilátásai kedvezőek, helyzetét a járvány miatti nehézségek sem veszélyeztették - mondta a pénzintézet sajtótájékoztatóján Bencsik László vezérigazgató-helyettes.

Történelmi mélyponton a török líra

Történelmi mélypontra gyengült a török líra a dollárhoz képest csütörtökön, folytatva a hét eleje óta tartó zuhanórepülést, amelyet nem tudtak megállítani az állami bankok agresszív dolláreladásai.

MNB – Itt az első zöld vállalati kötvény

Megtörtént az első hazai zöld vállalatikötvény-kibocsátás: a CPI Hungary Investments Kft. 30 milliárd forint össznévértékű, 2,25 százalékos kuponú, 10 éves futamidejű zöld vállalati kötvényt hozott forgalomba.

Kamatcsökkentés – Egyhangú volt a döntés az MNB-ben

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek júliusban az alapkamat 15 bázisponttal 0,60 százalékra csökkentéséről, továbbá a kamatfolyosó változatlanul hagyásáról - közölte az MNB a július 21-i kamatdöntő ülésről kiadott jegyzőkönyvében.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom