Kezdőlap Hírek Bohócnak nevezte a kínai elnököt - 18 év börtönt kapott
No menu items!

Bohócnak nevezte a kínai elnököt – 18 év börtönt kapott

Zsen Cse-csiang. Fotó: AFP

Korrupciós vádak miatt 18 év börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték egy kínai állami ingatlanvállalat igazgatótanácsának korábbi elnökét, aki az év elején nyilvánosan kritizálta Hszi Csin-ping kínai elnököt – közölte az egyik pekingi fellebbviteli bíróság.

A 69 éves Zsen Cse-csiangot márciusban vették őrizetbe, röviddel azt követően, hogy egy írást tett közzé az interneten, amelyben a kínai elnököt a tavaly decemberben, a közép-kínai Vuhan városából kiinduló koronavírus-járvány nem megfelelő kezelésével vádolta meg.

Esszéjében a szókimondó stílusáról elhíresült Zsen úgy vélekedett, hogy a szólásszabadság korlátozásával, és a visszaélésekről a leplet lerántók elhallgattatásával a kínai vezetés tovább súlyosbította a helyzetet. Az írás egy pontján Zsen vélhetően burkolt utalást tett a kínai elnökre – akit névszerint egyszer sem említ -, amikor így fogalmazott: “nem egy császárt látok ott az “új ruhájában”, hanem egy meztelenre vetkőzött bohócot, aki ragaszkodik hozzá, hogy császár maradhasson“.

A korábban a Huajüen Ingatlanvállalat igazgatótanácsi elnökének, valamint helyettes párttitkárának pozícióit betöltő Zsent júliusban 46 évnyi tagság után kizárták a Kínai Kommunista Pártból a többi között a “párt és az ország imázsának bemocskolása”, valamint a párttal szembeni “hűtlenség és őszintétlenség” miatt.

A lépés amiatt is erős üzenetet közvetít, mert nem csupán Zsen maga számított a párt prominens tagjának, de apja, Zsen Csüen-seng korábban kereskedelmi miniszter-helyettesként szintén jelentős politikai befolyással bírt.

Zsen Cse-csiang már 2016-ban is szembekerült a pártvezetéssel: akkor egy éves felfüggesztést kapott büntetésként amiatt, hogy az interneten közzétett bejegyzésekben kritizálta a Hszi propaganda intézkedéseit, és azzal kapcsolatos álláspontját, hogy az állami médiának a párthoz kell igazodnia. Ezzel egy időben leállították az ingatlanmágnás 37 millió követővel rendelkező fiókját a kínai Twitternek nevezett Weibo mikroblogon.

A keddi ítélet szerint Zsent a bíróság bűnösnek találta jelentős mennyiségű közpénz elsikkasztásának, kenőpénzek elfogadásának, valamint hatalommal való visszaélésnek vádpontjaiban. Hozzáteszik: a férfi minden vádpontban elismerte bűnösségét, és elfogadta a bíróság határozatát, az ellen nem kíván fellebbezni.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.