Kezdőlap Gazdaság Budapesti gimnazisták nyerték a Legyél te is pénzügyi junior klasszis! diákversenyt
No menu items!

Budapesti gimnazisták nyerték a Legyél te is pénzügyi junior klasszis! diákversenyt

A fővárosi Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola négytagú csapata nyerte a negyedik alkalommal megrendezett Legyél te is pénzügyi junior klasszis! elnevezésű pénzügyi diákversenyt – jelentették be a verseny döntőjét követő eredményhirdetésen.

Második lett a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium Budakesziről érkezett csapata, a harmadik helyen a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumát képviselő diákok végeztek.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára, a rendezvény fővédnöke a verseny döntőjét követően elmondta: ez az esemény abban segít, hogy az iskolában az állampolgári ismeretekbe és más tantárgyakba beépített pénzügyi ismereteket “megmozgassa”.

Az államtitkár az első 6 helyezett csapatnak, csapatonként 50 ezer forint értékben műszaki cikkek vásárlására beváltható utalványt adott át.

Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök, a zsűri elnöke elmondta: a döntőbe került csapatok azt bizonyították, hogy ezt a generációt “nem lehet olyan könnyen félrevezetni”. Ők már nem fognak elkövetni olyan hibákat (például rossz hitel felvétele), mint a felmenőik – fogalmazott.

A versenyen első három helyezett csapat diákjai és felkészítő tanáraik egynapos bécsi kiránduláson vehetnek részt az Erste Bank jóvoltából. A Pénziránytű Alapítvány egy-egy hordozható bluetooth hangszórót ajánlott fel a döntő első három helyezett csapatának, akiknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is értékes ajándékokat adott át.

A rendezvényen elhangzott, hogy a Magyar Államkincstár jóvoltából 20 darab 10 ezer forintos ajándékutalványt adnak át a döntőbe jutott csapatok felkészítő pedagógusainak. A Fundamenta Lakáskassza a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára egyenként 50 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott fel.

A Legyél te is pénzügyi junior klasszis! című pénzügyi vetélkedőt a Privátbankár.hu Kft. hirdette meg a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

A természet megőrzése folyamatos felelősség

A vadászat nem a hatalomról, hanem a felelősségről szól, nem a birtoklásról, hanem az őrzésről, nem a zsákmányról, hanem a kapcsolatról, a közösségről.
Hirdetés

Hírek

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához

ING vezető elemző: a lassú kilábalásnak komoly ára lehet

Az ING Bank előrejelzése szerint jövőre a magyar gazdaság 2,3 százalékkal bővülhet, ami elsősorban a reálbérek emelkedése által hajtott lakossági fogyasztásnak lesz köszönhető.

MNB: a piaci szereplőknek január végéig tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a kedvezőbb számlacsomagokról

Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a bankok a kedvezőbb számlacsomagban elérhető éves megtakarításról is tájékoztatják ügyfeleiket, valamint a csomagváltásért nem számítanak fel díjat.

A magyar erdők az energetikai piac fontos tartalékát jelentik

Minden köbméter energetikai célra felhasznált fa kiváltja a fosszilis energiahordozókat és hozzájárul az ellátás biztonságához, ezért a fának most és a jövőben is helye van a megújuló energetikai piacon.

Hiába nő az átlagfizetés, a megtakarítás a leggazdagabbak kiváltsága lett

A társadalom 60 százaléka számára valószínűleg örökre elveszett a hosszú távú megtakarítási esély
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...