A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára - közölte Nagy István tárcavezető.
A gazdák nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy az alternatív tojótyúktartásra álljanak át, márpedig a váltás rövid időn belül hatalmas befektetést igényelne, hiszen a magyar termelés 90 százaléka ketreces tartásból származik.
A vidékfejlesztési program keretében csaknem 120 milliárd forint forrást különített el a kormány az állattartó gazdaságok beruházásaira - mondta Farkas Sándor, az agrártárca parlamenti államtitkára a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján.
A baromfiágazat az egyik legfontosabb szektora a magyar gazdaságnak, hiszen 2018-ban az agrárium kibocsátásának több mint 14 százalékát adta. A piaci és a fogyasztási kilátások egyaránt jók, de drágulásra kell számítani a baromfihús esetében is - hangoztt el a baromfi világnap alkalmából rendezett szakmai konferencián.
Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni - mondta Nagy István agrárminiszter, majd hozzátette, az ázsiai ország rövid időn belül a sertéspestis miatti korlátozást is feloldhatja.
A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.
Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez
A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.
A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.
Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez
A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.
Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját
Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek