Kezdőlap Címkék Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A BKIK javasolja: csökkentsék a bérleti díjat az önkormányzatok

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) azt javasolta a fővárosi és kerületi önkormányzatoknak, hogy enyhítsék a kereskedelmi célú ingatlanok bérleti díját a budapesti mikro-, kis- és középvállalkozások részére.

Tartalék nélkül. A fővárosi mikrocégeknek a lét a tét

A fővárosi vállalkozásoknak kevés a tartaléka, 60 százalékuk maximum 3 hónapra elegendővel rendelkezik, 16 százalékuk pedig már ki is fogyott belőle - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

A BKIK ezermilliárdos mentőcsomagot javasol

Állami tulajdonban lévő válságkezelő holding létrehozását és ezermilliárd forint kötvény kibocsátását javasolta a kormánynak Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke - közölte a budapesti köztestület.

Aggódó fővárosi cégek – vészforgatókönyv kéne

A budapesti vállalkozásokat váratlanul érte a rendkívüli állapot, 93 százalékuk nagyon kedvezőtlenül látja üzleti kilátását - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a járványügyi helyzet hatásáról készített gyors felmérésének részeredményét.

Nagy Elek marad a BKIK elnöke

Egyhangú szavazással újraválasztották Nagy Eleket, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnökét a küldöttgyűlés tisztújító ülésén.

Üzletek ezrei konganak az ürességtől Budapesten

Körülbelül két-háromezer üzlethelyiség áll üresen Budapesten, bevételtől fosztva meg a tulajdonos önkormányzatokat, társasházakat és magántulajdonosokat.

Elnököt választott a BKIK

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése Nagy Elek általános alelnököt választotta meg a köztestület elnökének.

Az ideiglenes Nagy Elek vezeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége elfogadta Csoltó Gábor elnök lemondását, és megbízta Nagy Elek általános alelnököt, hogy a kamara képviseletében eljárjon az új elnök megválasztásáig

A kamarai tagság banki garancia is lehetne – interjú Csoltó Gáborral, a BKIK elnökével

Csoltó Gábor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Az Üzletnek nyilatkozva a szolgáltató kamara kiépítésének állomásairól, valamint arról is beszélt, hogy azt szertné, ha...

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).