buszvezetők
Koronavírus – Újra lezárta az első ajtókat a BKK
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként mától átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót a BKK autóbuszain és trolibuszain. A járművek első részét kordonnal zárják le.
Újra lezárnák az első ajtókat a buszvezetők
A koronavírus-járvány terjedése miatt sürgősen rendeljék el ismét országszerte és egységesen a közösségi járművek első ajtajának lezárását - kéri az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) Pintér Sándor belügyminisztertől.
Volánbusz. A buszvezetői alapórábér 1460 forint
Megszületett az idei bérmegállapodás a Volánbusznál: az egységes autóbusz-vezetői bérrendszert is megvalósító, átlagosan 10 százalékos béremelésről kötött megállapodást a cég és a Volánbusz Közlekedési Szakszervezet.
Friss
KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások
A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.
BÉT – Csökkenés várható a nyitásban
Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Erősödött kedd reggelre a forint
Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Aggasztó a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja
A brit gazdaság potenciális növekedési üteme jelenleg alacsonyabb, mint az ő szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb részében.
Hírek
Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel
Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,
Európa rájött, hogy védenie kell magát
Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.
A game-streaming mellett bejött a vegán bor
Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum
Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.
Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér
A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Gazdaság
Együttműködési megállapodást kötött az MNB
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.
Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat
Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.
Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika
Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.